Két Balog, mégis mekkora különbség! Az egyik miniszter és azt beszélte, hogy Magyarországról nem deportáltak cigányokat, majd mosakodva finomított, mondván, hogy pontosabban is fogalmazhatott volna.

A másik Balog pedig leírja azt, ami történt. So si?

Első rész

Az 1970-évek végén és a 80-as évek elején gyerekként néha kukorica morzsoláskor, de legtöbbször halottaink virrasztásakor, pár pohár bor után könnyezve előtörtek az ősökből az emlékek. Öregapám Kalányos József ( Korró becenevű élt 1911-1992), vakot jelent cigányul, nagyon gyengén látott, alacsony ember volt). Egy rendkívül furfangos, népszerű óriási ismeretséggel rendelkező ember, aki, mellesleg Nagy Sándor (1885?-1953) gazdag cigányvajda elsőszülött fia.

Egyszer tőlem idősebb unokatestvéremnek viccesen 10 forintért ajánlott egy barna szakadt régi bakancsot. Apám Balogh János közbe szólt " ne vedd meg, „ múló mánuseszkó szász" azaz halott emberé volt. Elrettenve bámultuk a bakancsot. Ennek a bakancsnak fura sztorija van. Szigetvár környékén, Patapoklosi külterületén, Ferna puszta volt akkoriban a cigányok lakóhelye, melyet a cigányvajda dédapám az 1920-as években vásárolt meg , ahol vízimalom ,halastó és hozzátartozó két nagy lakóház volt. Körülötte épültek a vályogviskók sárból tapasztott nyomortelep. Az itt élő romák ló kereskedéssel foglalkoztak, néha részt vettek ló tolvajlásban is, de nem ez jellemezte őket, inkább barátságos kereskedő emberekként voltak híresek.

Mikor 1944.októberében Hajnácskőy László,( pécsi csendőr kerület kapitánya, aki október 25 ig volt Pécsett majd áthelyezték) végrehajtatta a "cigány razziát" azaz a tényleges deportálást Szigetvár környékén, Ferna pusztán nem tudták azonnal, mert a cigányok mindig elbujdokoltak a közeli erdőségekben. Nagyjából november 4 és 12 között tudták végre hajtani teljesen. Egy reggel megjelent erősítéssel a csendőrség. Mindenkit sorba állítottak. Voltak öregek, akik szó szerint telehemperegtek az ürülékekbe és térdepelve, nevetve csúsztak bolondot játszva. Néhányan így meg is úszták. A többséget, gyerekeket, nőket és férfiakat gyalogmenetben együtt a környékbeli romákkal ütve, rugdosva hajtották be Szigetvár vasútállomás cédula házához.

Apám, ekkor 4 éves volt, később felnőttként találkozott és ismerőse lett az egyik csendőrnek, kitől képet is kapott, melyen apját, nagybátyát kísérik. Ez az utolsó fénykép, ami megmaradt róluk. Szigetváron bevagonírozták a könyék cigányait és Pécsre a kis vasútállomásra kerültek, ahol még több deportálttal együtt november 15 -én érkeztek Komáromba, a csillagerődbe. Ekkor már túlzsúfolt erőd tele volt zsidóval, politikai rabokkal, cigányokkal szinte naponta vittek vagonba el kiválogatott embereket. A túlzsúfolt barakkok miatt már nem válogatták külön a férfiakat és nőket. Az erőd új parancsnoka Csonka Ferenc volt, kit Budapestről helyeztek át. A nagyszüleimet és rokonaimat az erőd nyugati bunkerszerű barakk részében helyezték el.(2001-ben a helyszínen voltam, onnan tudom). Alattuk kukoricacsutak, szalma, sár, kosz, szó szerint szar és mindenhol nyilas őrök felül, a rácsok előtt. Bejárás és kijárás csak parancsra történhetett. Napi egyszeri élelem takarmányrépa leves, káposzta kotyvassz.

Gyorsan terjedt a tetű orvosi ellátás hiánya miatt sokan meghaltak főleg gyerekek tífuszban. (köztük Tibor nagybátyám is). Naponta kérdezték "Van-e Halott?" Néha sokáig nem adták ki a halott gyerekeket, ruháikat szétosztották egymás közt. Apám, unokatestvérével, Lakatos Istvánnal (Hanesz 1939-2006) és egy új barátjával Kis Sztevóval, aki Szekszárdról került családjával odajátszottak néha az udvaron lévő meszes gödör szélén ahová a halott gyerekeket és más hullákat dobtak. Ez a gödör már domb volt mikor egyik nap apám és barátai ugráltak róla le. Egyik nyilas őr azt mondta nekik, hogy ha éhesek, akkor egyszerre mondják azt sorba állva: "Éljen Szálasi! " Kopogott az éhség miatt a szemük így ordítani kezdték. Kaptak egy fél- fél kenyeret, volt is örömük. Másodszorra már nem kaptak. Nagyapámnak, Korrónak elszakadt cipője és borzasztó hideg tél volt ekkor. A barakkban a gyerek hullákról lehúzott ruhából és zsákból tekert össze egy cipő alakot majd barátja Kolompár István (Nagy Sztevó) Szekszárd környéki roma ember, aki feleségével a legszebben tudott énekelni a bunkerban. Az adott neki egy talált drótdarabot mellyel összevarrta így úgynevezett "ceruji" rablócipőt készített, ebben teltek egy ideig napjai.

December elején öregapám megismerkedett és összebarátkozott egy újonnan beállt nyilas fiúval. Az őt, Szabó Lacinak hívták, Kaposváron lakott, apja ismert üzletember, ki jó barátja volt nagyapámnak és nagyon kedvelték egymást innen az ismeretség. A fiatal nyilas fiúnak a nagybátyja egy ismert somogyi pap volt, kit a nyilas tisztek is tiszteltek. Naponta létszámnál válogatták az embereket, kit a vagonra (halálba) mint apai nagybátyám is és volt kit munkára válogattak. Anyámat és szüleit a nyilas fiú kiválogatta munkára. Komárom külterületén, egy répa földön szedték össze a megmaradt répát. Lopva titokban ették "rháh " egyél. Egyszer az egyik őr puskatussal vagdosta őket hátba, Szabó leintette a folytatást. Kis Sztevó és apám a kémlelő lyukakból jól látták mikor jönnek, ki jön az erődbe. Felülkapaszkodtak, kezükkel a résben, alul lábuk a szarhalmon volt, így melegítették egyben lábukat is.

Úgy karácsony előtt Nagy Sztevót Csonka kiválogatta, de már a vasúti sínek le voltak bombázva valahol így gyalog menetre vitték őket, 80-120 embert. Főleg zsidókat és cigányokat. Szabó ismét kiválasztotta öregapámat munkára. Sztevó könnyezve nézett öregapám szemébe, többé nem látták egymást. Szabó és másik három kíséretében kivitték a répa földre szüleimet és néhány romát. Délelőtti órákban kijöttek teherautóval és elvittek egy nyilast és egy csendőrt az örökből. Helyette egy másikat hagytak ott. Majd Fél óra múlva a Komáromi - híd felől a városból óriási sorozatos lövések hallatszottak Szüleim azt hitték megérkeztek az oroszok. De egy órára rá visszajöttek, vihorászva, kacarászva az őrök. Délután elindultak vissza a várbörtön felé végig a Duna parton. Borzasztó fagy és hideg már nem bírta öregapám lefagyott a lába. A Dunán megpillantották a jégtáblán leúszó hullákat kik a gyalogmenetre emlékeztettek. Egyik zsidó hullát partra vetette a víz. Szabó levitte öregapámat és azt mondta vegye le a bakancsát és húzza fel. Nagyon félt öregapám, de megtette. Kiváló bakancs volt, új állapotú. A másik őr nevetni kezdett és a hullákra mutogatott. "Horthy-tutaj " kiabálta.

Visszaérve az erődben az őrök nagy örömünnepelve éltették a karácsony közeledtét és Csonkát köszöntötték. Majd arról hangoskodtak, hogy a gyalogmenet, amikor a Komárom hídra ért, a német SS - barátok a híd másik felén nézték, ahogy az egész menetet a nyilasok és csendőrök halomra lövik. Majd mikor a hullák a hídon feltornyosultak akkor hosszú karókkal a jeges Dunába tuszkolták, ez volt a "Horhy -tutaj", amin annyit nevettek és ezt már valamelyik más hídon is eljátszották "hűségnyilatkozat " gyanánt a náciknak.

Másnap Egyre erősödő bombázások miatt fokozódott a nyugtalanság. A megmaradt rabok is nyugtalanok voltak, hiszen mindenki tudta, hogy Csonka egy vérszomjas mészáros.(Csonka részt vett a hídon a lövöldözésben is). December 27-én kezdték felszámolni, kiüríteni az erődöt.

Másnap 28.-án nőkkel és gyerekekkel együtt a cigányokat gyalogmenetben kivitték a városba vezető útra és az erősödő repülők zaja miatt magukra hagyták őket. Öregapám elmondása szerint a hidat akkor érte találat és a várost is.

December 28. ez volt a szabadság napja. Két nap alatt értek haza, nagyjából fele ember jött vissza élve úgy 40 fő a közvetlen környékről. Patapoklosin ekkor már benn voltak az oroszok, akik elől az asszonyaikat bujtani kellett. Semmi vagyonuk nem maradt, üres viskók, se ló se posztó. A malom lerombolva dédpapámnak csak az öv maradt, amin két lófej volt ezüstből ezt máig őrzi nagybátyám. A bakancsot Soha többé nem vette fel, de nem is dobta el. Még a 80-as évek elején megvolt és láttam. Kopott, egyik fele szétnyílt másik épségben. az egyik a halált másik az életet jelentette, mert ebben a cipőben mindkettő járt. Később, 1956-ban majdnem megismétlődött a katasztrófa, újra gyilkolni akarták a cigányt Ferna pusztán. Néhányukat perbe fogták és lecsukták, de ez már egy másik történet.