Mennek a képzettek, de mennek a képzetlenek is a feketemosogatókba, a köztisztaságba – mindenhova, ahol csak munkához és megélhetéshez jutnak.

Így dupla a veszteségünk, hiszen a tehetséges és a tehetségtelen fiatal egyforma lehetőségekkel érkezik Londonba, és általában egyformán csak a segédmunka jut neki, még ha adott esetben a szellemi segédmunka is.

Vagy a képzettebb dolgozhat ugyan a szakmájában, de vezető rendkívül ritkán lehet, függetlenül tehetségétől.

A Nyugat mentalitásáról lehet néha érdekes dolgokat olvasni, beleértve olyanokat is, hogy a kelet-európai – köztük a magyar - munkavállalót kevesebbre tartják, mint a Nemzetközösség országaiból érkezetteket, akik úgy-ahogy, de a brit kultúra emlőin nevelkedtek.

A magyar szeret lenézni másokat, megrázó élmény lehet, amikor szembetalálkozik azzal a helyzettel, hogy még a lenézett pakisztáni is feljebb áll a ranglétrán, mint ő.

Persze vannak más nyugati országok is, de a bevándorló szinte mindenütt bevándorló marad, és ezt egy-két szerencsésebb ország – Kanada, Ausztrália (igaz, ezekben az országokban is előnyben vannak a WASP betűszóval körülírható munkavállalók) – kivételével mindenhol éreztetik is.

Vagy, ha nem is éreztetik, a kulturális hagyományok mások, mint nálunk, az emberek általában távolságtartóbbak, a baráti kapcsolatok felszínesebbek, nem egyszerű a beilleszkedés.

Mikor a lányom Németországban dolgozott, nem tudta elviselni, hogy bár mindenki kedves volt velük, mégis eléggé elszigeteltnek érezték magukat, pedighát a férje – küllemét tekintve - bármelyik háborús filmben eljátszhatta volna egy SS Obersturmbannführer szerepét.

Lehet, ha kint maradnak, az évek során javult volna ez a helyzet, de kétségkívül ez volt a fő oka annak, hogy egy év után hazajöttek, pedig a szakmájukban dolgoztak, jó pénzért.

Aki nem eredeti foglalkozásában dolgozik, annak rosszabb a helyzete, hiszen a mai világban egyetlen komolyabb szakmában sem lehet büntetlenül kihagyni éveket.

Ha bárki azt hiszi, hogy majd hazatérnek a fiatalok és itthon kamatoztathatják megszerzett tudásukat, az bizony tévedésben van, hiszen egy bölcsész, aki hotelszobákat takarít, legfeljebb anyagiakban és élettapasztalatban profitál, szakmailag semmit sem.

Ami meg a keletre menetelést illeti, tehetségtelen és ostoba kormányunk nem menetel semerre sem, hanem egy érdekes kísérletet folytat - meg akarja valósítani a despotikus államvezetést az Unió keretein belül.

Ennek természetesen vannak keleties elemei, és méginkább lennének, ha a pénz nem kizárólag az Unióból csordogálna, de így, sajnos kénytelen redukálni vágyait a Nemzeti Lámpagyújtogató, ki utóbbi tevékenységét Rasi leánya sajátlábairól elrugaszkodva végzi.

Mindenesetre a korrupció már keleti mértékű és keleti mintára állami szintre emelt, az állam pedig ő, személyesen.

Ha a Kelet adott volna pénzt értünk, már régen a hatvanas évek Albániájának pozíciójában lennénk, lehetne építeni sok szép bunkert – igaz, nem olcsóért – de sajnos, az a helyzet, hogy a Kelet már kiismerte a Nemzet Sebesencsapkodó Farkincáját, így aztán még Észak-Koreának sem kellenénk.

Ami meg a dolog üzleti oldalát illeti, ezidáig a Paksi bővítés a legnagyobb sikerünk, melyre orosz hitelt kapnak túlnyomórészt orosz vállalatok, a hitelt pedig nekünk kell visszafizetni, még az első kapavágás előtt megkezdve annak törlesztését.

Csak szólok – az oroszok se rosszak kereskedelemben, de a kínaiakhoz senki se mérhető e tekintetben, ehhez tegyük még hozzá, hogy a mi külügyi-külkereskedelmi tevékenységünket egy Szijjártó vezényli - ennekutána prognosztizáljuk kilátásainkat…

Nopersze, a gazdasági mutatók közül egy-kettő javul, de ez csak olyan, mintha nemzeti autóbuszok versenyeznének az autópályán, és a magyar autóbusz kissé gyorsulni kezdene.

Ami szép eredmény lenne, nagy kár, hogy az autóbusz vezetője a hátsó ajtón tízesével lökdösi le az utasokat, hogy könnyebb legyen a busz, repülnek a cigányok, a kiskeresetűek, a nyuggerek, az alsó középosztály…

Ha az új irányzatoknak megfelelően az ország életminőségét vizsgáljuk , akkor azért a kép már nem túl rózsás.

Mutatja a komoly társadalmi feszültségeket, a gazdagok és szegények közötti feszültségeket, melyek igen félelmetes jövőt fest elénk.

Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény, írja a költő, és napjaink Magyarországa visszaigazolja az ezerkilencszázharminchétben írt vers érvényességét a XXI. század első negyedében, ma.

Szóval, ha megyünk ma valahova, hát tönkremegyünk, és ebben a folyamatban szép részeredményeink már vannak, hiszen morálisan már a bányászbékát használjuk fejfedőnek, virágzik a szolgalelkűség, az emberek – és sajnos gyermekeik is - egyre butábbak, műveletlenebbek – és egyre kiszolgáltatottabbak.

Vajon mennyi idő kell majd ahhoz, hogy a senki földjéről visszaérkezzünk Európába?

:O)))