Az ellenzék követelése nyomasztotta a közéletet azzal, hogy magától Orbán Viktortól vártak magyarázatot az amerikai kitiltási üggyel kapcsolatban.

Erre aztán a hatalomban lévők kitalálták, hogy a Fidesz által delegált köztársasági elnök szólaljon meg inkább napirend előtt globális klíma ügyekben, az emberiséget veszélyeztető környezeti ártalmakat illetően, semmint a felcsúti renoméját rontsák.

A felajzott érdeklődés közben csillapodott az ülésteremben, a frakciók reagálása vitte az időt, a kormányt képviselő megszólalásával együtt. A kormányfő persze közben eltávozott, helyettesével együtt, így aztán a kijelölt mellébeszélők válaszoltak a korrupcióval kapcsolatos kérdésekre. Ezzel is megadva súlyát mindannak, amivel az USA a kitiltás kapcsán előjött. A Lázár - Rétvári kettős nem hazudtolta meg önmagát, a megszokott hevülettel és lendülettel mosakodtak, ahogy azt már megszokhattuk tőlük az elmúlt esztendőkben.

Miután az államfő lehűtötte a fokozott várakozási kedélyeket azzal, hogy a környezetvédelmi témákon kívül egy árva szót sem ejtett a kitiltási ügyről, a már említett ügyeletes válaszadók által elmondottak már nem hozták vissza a korábbi érdeklődéssel teli hangulatot. A Miniszterelnökséget vezető volt vásárhelyi előember nem győzte hangsúlyozni Magyarország és az USA örökös, megbonthatatlan barátságát, egyben segítségüket is kérve, hogy működjenek együtt a kormánnyal abban, hogy az meg tudja találni és oldani az általuk felvetett, ma még ismeretlen, vesztegetéses gyanús ügyeket. Persze mindezek korábban, a nemzetbiztonsági bizottság ülése közben történtek, ahol Németh Szilárd még a harmincas, negyvenes és ötvenes éveket is idézte, amikor is a kommunisták szokása volt az, hogy nem a bűnösséget, hanem az ártatlanságot kell bizonyítani. Ennek az volt az előzménye, hogy Szél Bernadett azt javasolta, ha a kormány nem hajlandó beszámoltatni a hírbe hozott állami vezetőket, akkor tegye meg ezt – akár zárt ülésen, a személyiségi jogokat betartva – a testület.

Szóval elvoltak, mint a befőtt a parlamentben is a kormánypártot képviselők azzal, hogy olybá vegyék ezt az egészet, mintha Uruguay és nem az USA tagadta volna meg, majd egy tucatnyi kormány közeli magyartól az országba való beutazást. Orbán feltehetően már mindent tud. A kitiltottak ugyanis nem kockáztatják meg azt, hogy szeretett, istenített kenyéradó vezérük később szerezzen nevükről tudomást, mint Polt Péter. A pasaparki frakcióvezető is rátett egy lapáttal, amikor a témában való felszólalását azzal fejezte be, hogy ideje lenne már, ha a baloldal nem szervezne másújabb és újabb támadásokat az ország ellen, utalva a tegnapi média és a mai EP vitára is.

A legszebb az egészben, hogy még a nemzetbiztonsági bizottság nyilvános ülésén arra a felvetésre, hogy megkérdezték-e a NAV vezetőjét, Vida Ildikót, hogy érintett-e az ügyben, Lázár azt válaszolta, hogy majd továbbítja a kérdést Orbánhoz. Zabszem van ezeknek a fenekében ettől az ügytől. Idegesek, hogy vajon mit és mennyit tudhatnak az amerikaiak. Politikai blöffről van e szó, vagy valódi történeti tényállásról? Vajon mi történhetett, kenőpénzek adó és áfa kedvezményekért, kormány közeli alapítványok bevonásával, vagy milliárdos bírságok kiszabása üzleti ellenfelekre, azért, hogy kiüssék őket a versenyből? Ki tudja, megy a szóbeszéd. Meg a sumákolás.

Hogy az amerikaiak vajon viccelnek-e, vagy komolyan beszélnek. Tízet tiltottak ki, vagy csak hatot. Szerintem az ügy véresen komoly. Feltehetően föld és trafik mutyikról, meg ÁFA csalásokról van benne szó, a Századvéget már nem is említve. Ami magyar állampolgárként a nemzeti büszkeségünket legjobban sértheti az pedig nem más, mint, hogy az amerikaiak miért tudhatnak erről többet, mint mi idehaza! Mert ha valóban vannak érintettek, akkor azoknak értesíteniük kellett feletteseiket és ettől kezdve már a sumákok kezében van a tájékoztatási kényszer. Már ha nem tikosították közben az egészet, mondjuk nyolcvan esztendőre!