Amikor a Külügyminisztériumból 1948-ból sokadmagával együtt elküldték, kényszerű „vándormadár” lét után a Szerzői Jogvédő Hivatalba került, majd évtizedekig a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál dolgozott, onnan is ment nyugdíjba s közismertté ezt követően vált az ország újságolvasói számára a ’80-as évektől.

Erre így emlékezett vissza: „Az első levelem az I. kerületi tanácsnak szólt. Az Alagút utcában volt egy szép nagy fa. A törzse körül, a kérge és a járda között hagytak egy tányért, ahol a víz be tudott folyni a gyökerekhez. Ezt szépen leaszfaltozta valamelyik marha. Ezt írtam meg a mai önkormányzatok elődjének. Két hét múlva feltörték az aszfaltot a fa körül. Rájöttem, hogy szólni kell a nem tetsző dolgok miatt. Először a Pálfy József-féle Magyarországnak írtam, amikor kifogásolnivalót találtam a lapban. A következő számban lejött az észrevételem. Vérszemet kaptam, s lassacskán ismertté vált a nevem. Talán álnévnek tűnő olasz hangzása miatt ragadt meg az emberek fejében.”