Digitális jelenlétünk és a sokszor rutinszerűen rögzített adatok azután is sokáig fennmaradhatnak, hogy távoztunk az élők sorából, ami számos morális, adatvédelmi és egyéb kérdést vet fel.

A közösségi médiában, az e-mail fiókokban vagy az online fizetési felületeken hátrahagyott személyes adatok, a „digitális túlvilág” szférája folyamatosan bővül. Annak ellenére, hogy egy felmérés szerint az emberek mindössze 7 százaléka szeretné, hogy közösségi média fiókja fennmaradjon halála után is, az ilyen profilok száma az évszázad végére elérheti a 4,9 milliárdot és valamikor 2110 körül meghaladhatja az élő felhasználók profiljainak számát.

Ma még nem létezik egyetlen, az elhunyt felhasználók digitális adatainak kezelésére vonatkozó széles körben elfogadott eljárás, a gyakorlat szolgáltatótól és országtól függően eltérő lehet.

A közösségi média platformokon többféle, rendszerint a szerződési feltételekben is rögzített forgatókönyv létezik arra vonatkozóan, hogy mi történjen a személyes profillal a felhasználó halálát követően. Van, ahol a profil és a postaláda aktív marad, amíg valaki nem értesíti a szolgáltatót a szomorú eseményről, így elméletileg szinte korlátlan ideig fennmaradhat. Amennyiben egy családtag vagy közeli barát jelzi és igazolja a szolgáltatónak a felhasználó elhunytát, a szolgáltató lehetővé teheti a fiók törlését, de mivel ezt sokan nem teszik meg, egyre több, ilyen módon hátrahagyott felhasználói profil él tovább él. Más szolgáltatók ugyanakkor bizonyos időtartamú inaktivitást követően a fiókokat automatikusan eltávolítják.

A webhelyek közül számos azt is lehetővé teszi, hogy a felhasználó beállítsa saját halála esetére vonatkozó preferenciáit. A profil tulajdonosa így még életében dönthet arról, hogy távozásakor a fiók egyfajta emlékprofillá archiválódjon, melynek kezelését egy megbízható személyre bízhatja. Ezt családtagok és barátok is kérelmezhetik, a fiók így korlátozott funkciók mellett ugyan, de továbbra is működhet. Más szolgáltatók pedig már online végrendelet megírásához is biztosítanak felületet, amelyben részletesen rögzíthetjük a digitálisan tárolt adatok megőrzésére vonatkozó szándékunkat.

A magunk mögött hagyott digitális adatok, például a nem megszüntetett, alvó fiókok automatizált funkciói (pl. a születésnapi emlékeztetők) végtelen bonyodalmakat és nagy fájdalmat okozhat szeretteinknek, különösen akkor, ha nem férnek hozzá jelszavainkhoz. Akadnak szolgáltatók, melyek a szerződési feltételekben kikötik, hogy a fiók és tartalma nem ruházható át, így a felhasználó igazolt halála után a fiók az összes adattal együtt törlődik. Miután azonban a szolgáltatónak be kell tartania a helyi törvényeket, a helyzet országtól függően eltérhet. Így a családtagok az elhunyt felhasználó - számukra személyes emléket képviselő - adataihoz akár a cég szabályai ellenére is hozzájuthatnak bírósági végzés birtokában.

A digitális örökül hagyás, vagyis a digitálisan rögzített személyes adatok átadásának legegyszerűbb útja a jelszavak megosztása azokkal, akikben megbízunk. Ennek legjobb módja a jelszókezelő használata, vagy egy biztonságos dokumentum, akár fizikailag lezárt elem, merevlemez, jelszóval védett felhőmeghajtó létrehozása, amely tartalmazza a lényeges adatokat.

Nem csak a technológiai cégek, hanem egyelőre többnyire a törvények sem tartalmaznak tehát kiforrott, egységes megoldásokat a problémára. Az olyan szabályok, mint például az EU általános adatvédelmi rendelete (GDPR) csak az élőkre vonatkoznak, a világ legtöbb országában pedig az elhunytak adatai nem védettek. A digitális tulajdon további sorsa, illetve az örökül hagyás ügye így sokszor bonyolultabb, mint az olyan fizikai vagyontárgyak esetében, mint például egy fénykép vagy egy CD. Mindemellett a felhasználók nagy többsége nincs tisztában a digitális eszközökre letöltött tartalmakra vonatkozó törvényekkel sem, például azzal, hogy ezekre többnyire csak licencet kapunk, amelynek érvénye halálunkkor megszűnik.

A lejárt fiókok gyakran olyan adattolvajok célpontjává válnak, akik kihasználják az elhunyt tulajdonosok által alkalmazott biztonsági gyakorlatok elavultságát. A spambotok feltörhetik az elhunytak közösségi fiókjait, ellophatják személyes adataikat, fényképeiket, és személyazonosságukat bonyolult csalásokhoz is felhasználva. Mindez nagyobb valószínűséggel történik meg, ha a fiókok nincsenek archiválva.

A virtuális valóságtól (VR) a mesterséges intelligenciáig (AI) a technológia fejlődése már számos olyan kezdeményezést hívott életre az elmúlt években, amelyek a virtuális halhatatlanság különböző árnyalatait kínálják. Így már létezik olyan alkalmazás is, amellyel egy személy digitális lábnyomából az ember valósághű virtuális változatát (interaktív avatárát) lehet előállítani, az adatvédelmi törvények rései pedig lehetővé teszik azt is, hogy engedélyek nélkül is digitálisan feltámaszthassanak valakit. Az egyik megoldás szakértők szerint az lehetne, ha az ipar összefogna, és a múzeumok által elfogadott etikai normákhoz hasonló önszabályozást alkalmazna, az elhunytak adatait „digitális emberi maradványokként” kezelve. Az ember digitális újraalkotása számtalan jogi és etikai kérdést vet fel, amelyekre ma még nincs egységes válasz.

(forrás: mvmfuturetalks.hu)