Ennyi év után már sokan úgy érzik, hogy ezek a jellegű tüntetések csupán önigazoló pótcselekvések. Éppen ezért egyre kevesebben mennek el az ilyen fajta demonstrációkra. Papírból felolvasott beszédek. Ének. Tánc. Alibizés. Éljen a haza! Menjetek haza!

Teljesen érthető, az emberek megcsömörlöttek azoktól a tüntetésektől, amelyek csak és kizárólag azért szerveződtek, hogy megtartsák őket. Tüntetés a tüntetésért. Értelme semmi. Eredménye nulla. Pontosan ezért már alig lézeng pár száz, a legjobb esetben pár ezer résztvevő ezeken az eseményeken.

Ugyanis akik a Fidesz rendszere ellen vannak és hajlandóak is utcára menni, azok nem holmi vasárnapi matinéra kíváncsiak. Már nem. Nekik már nem elég, hogy ezredszerre meghallgatják, mit és hogyan művelt a hatalom az országban és az országgal. Tudják azt ők jól.

Viszont még nem érett meg bennük az elhatározás és a kívánalom az igazi polgári ellenállásra. Jelenleg egy köztes állapotban vannak a Fidesz rendszerét elutasító polgárok. A tüntikézésből, sétafikálásból, táncikálásból már untig elegük van, köszönik szépen, de többé nem kérnek belőle.

Ezzel párhuzamosan a polgári ellenállásra és annak különböző formáira, fokozataira, módszereire pedig még nem támadt fel a társadalmi igény. Magyarán szólva, még nem fáj nekik eléggé. Ha majd eléggé fáj nekik, akkor jön el a polgári ellenállás ideje. Akkor majd a megmozdulásoknak egyetlen célja lesz és amíg azt a célt nem érik el, addig nem lesz vége a tüntetéseknek. Ha kell, napokig. Ha kell, hetekig.

Diktatúrában nem táncikálunk.