"Itt szeretnék reagálni az ’Ezért költözöm haza Magyarországra’ című, több helyen is megjelent bejegyzésre, rámutatni a benne leírt valótlanságokra, ferdítésekre és úgy egyáltalán a felszínes megközelítésre.

Ha egy szülő nem megfelelően neveli a gyermekeit, akkor teljesen mindegy, hogy hol születnek. Hány gyerkőc nő fel úgy otthon, hogy egy fikarcnyi hazaszeretet nem szorul belé? Hány fiatal felnőtt gyűlöli egyenesen a hazáját? Hányszor hallani középiskolásoktól, hogy Trianon idején az egész országnak veszni kellett volna és talán akkor ma németek lehetnénk? Viszont ha egy szülő kellő figyelmet fordít gyermekei nevelése során a hazaszeretet magvainak elhintésére, akkor teljesen mindegy, melyik országban születtek, élnek, mindig is Magyarországot fogják igazi hazájuknak érezni, attól függetlenül, hogy nem az az otthonuk. Fontos a környezet, amiben felnő, amiben szocializálódik, egy egész életre meghatározza az identitását.

Sok magyar szülő küldi gyermekét pont ezért magyar iskolába is a helyi mellett akár csak heti egy napra is, pont ezért fontos, hogy magyar gyerekek között is töltsön rengeteg időt és szintén fontos, hogy a lehetőségekhez mérten amennyit csak lehetséges, otthon töltsön. Az, ha nem ott nő fel teljes egészében a gyermek, nem feltétlenül nagy probléma. Nem fertőzi meg az otthoni mentalitás, nem a panaszkodásba szocializálódik. Magyarország egy szentimentális kis nyári sziget lesz a számára, amit hazájaként szerethet. Ez akár az ellenkezője is lehetne, ha ott nőne fel. Amikor megkérdezik tőle hová valósi, azt fogja mondani magyar, DE itt és itt született. Hozzá kell tenni ez az ideális, szétnézve a környezetünkben hány szülőt látunk, aki valóban normálisan neveli a gyermekeit? 100-ból egyet? Még annyit sem? Ennek a földrajzi tartózkodási helyhez semmi köze.

A befogadás kérdése országonként változó lehet, viszont a fejekben dől el mindenképpen. Ha valaki kívülállóként tekint magára akkor az is marad. Általában jellemző, hogy a magyart érdekli leginkább, hogy ki hova tartozik. Nyugatabbra is megkérdezik, de alapvetően nem ez alapján fogják megítélni az embert, hanem a viselkedése alapján. Egy sokszínű multikulturális országban bőven megfér a sok ember és mindenki vígan tölti szabadidejét a másikkal, ha jól érzi magát vele. Hamarabb különbséget tud tenni a nyugati a szemét magyar és a rendes magyar között, később vagy egyáltalán nem fog az általánosítás csapdájába esni. Magyaroktól hallottam már, hogy valakivel azért nem barátkozik, mert román, mástól még nem. Pedig mindenféle körökben mozgolódok elég sokat. Az vagy, aminek érzed magad. Ha bevándorlónak, akkor az vagy, ha letelepedett külföldi magyarnak, akkor azzal magadon kívül másnak nem nagyon lesz problémája, maximum az otthoni irigy magyaroknak.

A Család hiányát sokan, sokféleképpen élik meg. Van, aki rendszeresen hazajár, akár két hétvégét is egy hónapban. Van, aki minden nap skype-ol, van, aki csak havonta egyszer. Van, akinek olyan mobil díjcsomagja van, hogy havi szinten órákat tud bármikor csevegni. Van, aki kiköltözteti a családját ideiglenesen vagy véglegesen. Van, aki feladja és hazamegy, mert összeroppan a hiányuk miatt. Van, aki a család hiányára fogja, de valójában csak nem tett meg mindent (vagyis leginkább semmit sem tett) azért, hogy sikeres legyen. Aki 6 hónapig nem beszélt a családjával, az nem is akart. A 21. században ez egyáltalán nem nagy dolog. Utazni és kommunikálni elérhető és megfizethető lett. Aki nem keres eleget, az nem csak hazautazni, telefonálni nem tud, de még csak pénzt küldeni sem. De erről majd később. Az állatokkal bánni, növényt termeszteni sem annak a függvénye, hogy hol van az ember, hanem hogy milyen életet teremt magának ott, ahol él. Kinek mi a fontos. Sok otthoni gyerek sem találkozik a kerttel. Az pedig, hogy édesanyám tudja, hogy hálás vagyok neki, végképp nem annak a függvénye, hogy otthon élek-e vagy sem. A barátaim, akikkel ritkábban találkozunk, a barátaim maradnak, ha igaz barátok. Onnan folytatjuk ahol legutóbb abbahagytuk. Mintha el sem váltunk volna.

Az emberek hajlamosak egy életformát megítélni a saját szemszögükből. A saját kudarcaik vagy sikereik alapján. Így van ez a külföldi munkával is. Nem akarják figyelembe venni mások példáit. Ha nekem nem jön be, akkor az rossz. Ha én elbuktam, akkor más is el fog. Legalább én ehetek bármikor túrórudit otthon. Igaz csak hétvégeken futja rá. Legalább én a családommal vagyok - számtalan egyéb kifogást hallani. Engem rendkívüli módon inspirál mások példája. Azért élhetek most olyan életet, amilyet élek, mert figyeltem és hallgattam az embereket, nem irigykedtem, hanem inspirációt kaptam tőlük. Akartam, vágytam a sikert, a fejlődést és tettem is érte. Láttam, hogy a hazaút és az otthoniak élete azon is múlik, hogy itt mennyire tudok sikeres lenni. Napi 15-20 eurókat kerestem feketén autótakarítással, amikor kijöttem. 3 évig tartott mire az újságárulásból és szendvicskészítésből eljutottam egy irodai munkáig és ma már egy éve a "mérnök" szó szerepel a munkaköröm megnevezésében, pedig nincs mérnöki végzettségem. Elmondhatom, hogy őszinte a mosoly az arcomon és nem nagyon hat meg, ha emelik a kenyér vagy a benzin árát.

Amire szükségem van vagy megtetszik, azt megveszem, nem érdekel, hogy mennyibe kerül. Vannak határaim, de lényegesen tágabbak, mint előtte bármikor az életemben. Látom, hol leszek holnap vagy 5 év múlva. Persze közbejöhet bármi, de tudatosan dolgozom azért minden nap, hogy jó legyen és egy sokkal stabilabb gazdasági környezetben, mint ami otthon van. Valóban más ország pénzén élnék? Nem inkább arról van szó, hogy értéket adok hozzá ehhez az országhoz? A szellemi tőkémet kamatoztatom, ezért mondhatni túlfizetnek és ebből iszonyatos összegeket adózok az országnak, amit ezzel is építek. Építsem Magyarországot ahol a számlám befizetései után is adóztatnak? Ahol telefonadó és tranzakciós illeték van? Ahol az emberek nem csak egymást nem becsülik, de még alá is vágnak a másiknak ahol csak tudnak? Ahol több bőrt is lehúz rólam az állam, mindenhol igyekszik megnehezíteni az életemet és korrupt politikusok hazudnak a képembe és lopják el, amit csak lehet? Ahol a visszafizethetetlen államadósságot a mai napig fizetik, míg más államoknak sorban elengedik, átütemezik. Szeretem a hazámat, de hülye nem vagyok.

Az emberek boldogok körülöttem. Évekig tartózkodtam a magyaroktól, de az utóbbi pár hónapban rengeteget megismertem és isteni érzés velük lenni, beszélgetni. Boldog a vagyonokat kereső sales szakember, boldog a biztonsági őr, boldog a konyhás, a futár, a pék, a kozmetikus, az adminisztrátor és boldog az IT guru. Az időjárásra panaszkodunk maximum, vagy hogy nehéz összeegyeztetni hogy mindenki szabad legyen a hétvégén. Ki szerényebben él, ki nagyobb lábon, de boldogan, boldogabban, mint otthon bármikor. Ez számomra megfizethetetlen. Van, aki utazik, van, aki bulizik, esetleg kütyüket vesz vagy kutyákat tart. Van, aki az otthoni hitelét fizeti. Kinek könnyebb, kinek nehezebb, de kibírható és ami a legfontosabb, hogy lehetséges. A lehetősége van itt meg mindenkinek a maximumot kihoznia magából, ez a legnagyobb kincs, amit otthon elvesznek az embertől. Akinek csak pár száz eurója is marad csak a hónap végére, az is mosolyog. Mert megnyerte a csatát, amiben otthon vesztésre volt ítélve."

(forrás: aberdeenimagyarok.co.uk / képünk illusztráció)