Valamiért a határontúliaknak becézettek ezúttal kicsúsztunk a napirendből. Megesik, akkor is, ha ez némelyikünknek nem esik jól. Sajátos érzékenységünk folytán ugyanis mindjárt az juthat eszünkbe az effajta „feledékenységről”, hogy nem célként, hanem eszközökként kezelnek(le), s akkor vesznek elő a szerszámos ládából, ha éppen alkalmas feladat tűnik fel számunkra.

Volt persze a szóban forgó megnyilatkozásban sok figyelemre méltó, akár megszívlelendő. Gazdag példatár az eseményt pro/kontra kiveséző kommandóknak, végzik is a dolgukat. Én meg a magam módján…

Ami egyértelműen nem tetszett a miniszterelnöki beszédben, az volt, ahogyan a Fidesz ellenzékén gúnyolódott. Engedett a könnyű préda csábításának. Az ilyesmit azonban rendszerint a megfelelően idomított hangulatmenedzserekre (lásd.szóvivők) bízzák, akik aztán a korlátoltsági hányadosuktól függően szórakoztatják el effélével alkalmi hallgatóságukat.

Persze, így sem kockázatmentes a szórakozásnak és a szórakoztatásnak ez a formája. Megeshet ugyanis, hogy ha az ellenfeleket tehetetlen semmirekellőkként kezelik, akadhat, akinek eszébe jut: aki semmirekellő ellenfeleket győz le, az sem több annál, mint, amit az ismert mondás így fejez ki: vakok között, félszemű a király! Áhítozhat valaki ilyen méltóságra?

Makkai János