Orbán Viktor januárban még arról okosította ki Brüsszelt, amikor amaz bírálta a magyar kormányt a fiatalok tömeges kivándorlása miatt, hogy Magyarországon nincs ilyen probléma, az Európai Unión belül abszurd dolog kivándorlásról vagy bevándorlásról beszélni, hiszen voltaképpen "egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk". Aki mást állít, annak politikai manipuláció a célja – tette még hozzá önérzetesen.

Hogy akkor mi szükség van egy, a külföldön dolgozó fiatalokat hazacsábító programra, nagyon jó kérdés. Márpedig, mint Czomba Sándor, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Székesfehérváron hírül adta a napokban, ilyen is lesz. A kormány ugyanis másra sem vágyik, mint hogy azok, akik külföldön próbálnak szerencsét, idehaza is el tudjanak helyezkedni. Ezt a célt szolgálja a Gyere haza, fiatal nevű program is, amelynek keretén belül 100 millió forintot szánna a kormány arra, hogy lakhatási támogatást és megfelelő munkahelyet adjon 50, jelenleg külföldön dolgozó magyar fiatalnak.

Lehetőség elvileg lenne, hiszen, mint  Czomba rámutatott, a magyar vállalkozások sokszor nem találnak megfelelő minőségű és számú munkaerőt, a külföldre szakadt hazánkfiait pedig gyakran kényszeríti hazatérésre a lakhatás- és munkahelyhiány, illetve családi problémák.  A  kivándorlástól egyébként a Központi Statisztikai Hivatal adatai is elveszik a kalandvágyó ifjúság kedvét. A KSH szerint az egy éven belüli munkaerő-piaci mozgások két éve 100 ezer fő körül stagnálnak és a külföldön munkát vállalók legalább 50 százaléka egy éven belül visszatér. Mi sem logikusabb akkor, mint támogatni azoknak a naiv, ifjú lelkeknek a hazatérését, akik csak szülőföldjüktől távol döbbentek rá: a szomszédban sincs kolbászból a kerítés.

A Határátkelő blog Te hazajönnél, fiatal ? című írásában  azt vizsgálta, mennyire veheti komolyan akár 50 hazatérni vágyó fiatal is az új kormányprogramban ígérteket. Íme, a kalkulációk, dióhéjban (azért fontra átszámolva, mert a kormány elsősorban az Egyesült Királyságban élő fiatalokat tekintette célcsoportjának). A program százmillió forintot, vagyis durván 240 ezer fontot szánna ötven emberre. Azaz egy főre 4800 font, átszámítva 2 millió forint jut. Ezt egyébként nem az érintettek kapnák, hanem az őket alkalmazó cégeknek nem kellene befizetni adóban. A fiatalok átlagosan havi nettó 300 ezer forint munkabért kaphatnának, és olyan multik alkalmaznák őket mint a Nestlé, Lufthansa, Suzuki, IT Services Hungary, Alcoa-Köfém, Grundfos, Videoton és Denso. 

Első hallásra ez nem is olyan rossz pénz. De számoljunk tovább:  egy átlagos fiatalnak ebből lakbért kell fizetnie, és meg kell élnie, ami minimum 150-180 ezer forintot visz el havonta. Marad 120-150 ezer forint tisztán, vagyis 280-360 font. Az ajánlat még mindig elfogadható lenne, de nézzük csak meg a  célcsoportot: "A program célcsoportját alkotják azok a diplomás, hiányszakmát űző fiatalok, akik jól beszélnek angolul, legalább egy éve külföldön állással rendelkeznek és szándékukban áll hazatérni. A program része hazai vállalkozás elindításának segítése is." Tehát pontosan azt a réteget csábítgatják, akinek a legjobbak az elhelyezkedési és beilleszkedési esélyei az Egyesült Királyságban és a felajánlott tételnél nagyságrendekkel többet kereshet ott.

Persze, azt maga Czomba is elismerte, hogy szinte lehetetlen felvenni a versenyt a nyugat-európai bérekkel. Optimizmusa mégis töretlen: kilátásba helyezte ugyanis, hogy ha sikeres lesz a program, akkor rövid időn belül szélesítik majd a kört és már nemcsak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni. Nagyvonalúan elsiklott azonban afölött az apróság fölött, hogyan lehetne sikeres, ha már az elején bevallottan nincsenek meg a szükséges források? Ahogy arra sem válaszolt, mennyit tudnak majd félretenni a hazacsábított fiatalok egy-másfél év után, ha már kifutott a program, és az őket alkalmazó vállalatoknak újra be kell fizetniük utánuk a kötelező járulékokat.

Kiss