Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Hedvig napja van.

A geci spicli

2015-03-09 07:44:50


A titkosszolgálatok a világon mindenütt ügynökökkel dolgoznak, mióta a világ világ meg három nap.
Az ügynököket nem toborozzák, hanem beszervezik, sok esetben megzsarolva az illetőt, akit aztán az első jelentése után már a kezükben tartanak, hiszen áldozatuk legkevésbé azt szeretné, ha nyilvánosságra kerülne a tevékenysége.
De a világ már csak ilyen, a titkosszolgálatok nem finnyáskodnak, a beszervezettek közül meg keveseknek sikerül sérülések nélkül kimászni a slamasztikából.
A sérülés elsősorban mentális sérülést jelenthet, hiszen a dolgok természetéből adódólag az ügynöknek arról a személyi körről kell jelentenie, akik között él és mozog, ezért is van a nagy vakarózás az ügynöklisták ügyében.
Ugyanis nemigen érdemes beszervezni a párttitkárt, a helyi munkásőr-parancsnokot, hiszen akkora marha azért nemigen létezett, aki rendszerváltó terveit előttük tárgyalta volna ki, habár ezt kizárni sem lehet.
Azért mégiscsak jobb volt olyanokat felhasználni, akik az adott körben mozogtak, akiket a célszemély jól ismert és akikben megbízott, ők tudtak igazán használható információkat adni, ha egyáltalán volt ilyen információ.
Ezért nem kerülnek nyilvánosságra az ügynökakták - mítoszok semmisülnének meg, hősök nimbusza hullana a porba...

Orbán szociopatának tűnik, neki aztán nem okozhatott gondot, hogy bárkit felhasználjon személyes céljai elérése érdekében, - ha az állambiztonsági szervek kérték az együttműködését, akkor akár együttműködhetett is, a lelkét meg megnyugtatta azzal, hogy elmondta a Lajosnak, hogy rá kell dolgoznia.
Aztán elmondta, amit elmondott az állambiztonsági szolgálat tisztjének, az meg elhitte belőle azt, amit el akart hinni, amit meg nem, azt ellenőrzés után selejtezte.
A seregben a katonai elhárítás tisztjei nem hasonlítottak sem Canaris admirálisra, sem Viktor Abakumovra, egyszerű emberek voltak és egyszerű eszközökkel dolgoztak, könnyen hihette egy Orbán nevű egyszerű suttyó is, hogy majd ő fogja irányítani a játszmát.

Tévedett, a dolog nem volt ennyire egyszerű, hiszen a titkosszolgálatok memóriája szinte végtelen, egy rendszerváltás esetén pedig egy feltörekvő ifjú közéleti szereplő titkosszolgálati aktája - mely egyébként egy stabil rendszerben semmire sem lett volna jó - a körülmények következtében aranyat érhetett.
Hogy aztán ma neki mi a véleménye, meg milyen legendát kanyarít maga köré, ez is érdektelen.
Ami érdekes az az, hogy ha nyilvánosságra kerül valamilyen bizonyíték ügynöki  tevékenységére, akkor az a politikai karrierje végét jelentheti, habár elvakult hívei azt is megbocsátanák neki, ha kiderülne, hogy ő verte a szögeket Krisztus tenyerébe a keresztfán.

Nem mai ez a téma, sokkal régebben megszellőztették már ezt a gyanút, melyet aztán Orbán mindig dokumentumokkal cáfolt, mint most is.
Egy csak a baj, hogy a dokumentumok mind-mind a hajdani BM III/III Csoportfőnökség dokumentumai, a katonai elhárítás viszont, mely ebben az ügyben érintett lehet, a III/IV Csoportfőnökség keretében tevékenykedett.
A jogszabályok az itt ügykezelt iratok megismerését nem tették és nem is teszik lehetővé, így Orbán minden veszély nélkül lengetheti dokumentumait, melyek ugyan ügynök voltáról semmit nem cáfolnak, csak azt bizonyítják, hogy vélelmezett beszervezése után öt évvel, a kommunista belügyminiszter veje - Stumpf István mai alkotmánybíró -  által irányított szakkollégiumban bántatlanul hőböröghetett, haláltmegvető bátorsággal kivethette magát a földszinti ablakon, egyenesen az odakészített pehelypaplanokra.

Hogy mennyire valószínű, hogy zsarolják őt az oroszok?
Hát, én egy percre sem zárnám ezt ki.
Kezdjük ott talán, hogy Putyin a KGB hivatásos tisztje volt, a titkosszolgálati eszközök nem állnak távol tőle.
Viktor tanulékony ember, és a legutóbbi dobása, mely szerint Lázár az RTL egyik vezetőjével folytatott tárgyalásra egy szép, kövér dossziéval érkezett, melyben a delikvensre nézve terhelő adatok voltak találhatók, igencsak emlékeztet erre a feltételezett helyzetre.
Meglehet, Putyin kérésére a szárnysegédje betolt egy zsúrkocsit, melyen jelentősebb lopásai dokumentumainak tetején ott díszelgett néhány ügynöki jelentés is volt katonatársakról, és innentől a tárgyalások valószínűleg gördülékenyen folytak.
Az orosz és szovjet titkosszolgálatok világhírűek, hát miért pont ennek a szerencsétlennek a megmogyorózása lenne lehetetlen?

Nem lenne baj ismerni az igazságot, sajnos azt kell mondjam, hogy az igazság igencsak érdekfüggő.
Most éppen Simicskának érdeke az igazság napvilágra hozatala, és könnyen elképzelhető, hogy van ott még a kukoricástarisznyában, ahonnan ezt most a libák elé szórta.
Aztán majd szépen, apránként jön a többi is.

Ha csak le nem esik közben a létrája, ugye...

:O))) 

 



Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mindhárom azt a jelöltet fogja támogatni a továbbiakban, aki megnyeri az előválasztás második fordulóját. Kará...
Bővebben >>