2013-09-18 11:45:24

Így hívták többek között jobb ferencvárosi körökben hajdan a köpetet, mely soha nem volt megbecsülést és tiszteletet kifejező testnedv, habár a nyál a nyaláshoz is nélkülözhetetlen.

Általában az óvodában sajátítják el a kisgyerekek a köpködés tudományát, egymástól lesve el szakszerű célbajuttatásának módszereit, aztán szorgalmasan gyakorolják, majd a tiltások és a szellemi fejlődésük hatására apránként abbahagyják. Már persze, aki megérik szellemileg, mert a népesség egy része – nem is jelentéktelen része – megreked a fejlődés egy adott fokán, és nem tudja abbahagyni a – nálunk - társadalmi közmegegyezés szerint meglehetősen gusztustalan dolgot.

Vannak kultúrák – például Kína – melyek a köpködést másként minősítik, de ezekre most ne térjünk ki. Nálunk a bunkók köpködnek. Ők azok, akik ivás előtt nem törlik meg a szájukat, akik az illemhely használata után nem mosnak kezet, akik hetente egyszer mosnak lábat és ugyanennyiszer váltanak fehérneműt. Ők azok, akiket, ha figyelmeztet a barátnőjük, hogy fordítva vették fel a bugyijukat, akkor visszakérdeznek: Miért, hátul van a csipke? Nem, kívül szaros - hangzik az őszinte válasz.

Ők a társadalom gusztustalanjai, és közülük sokan ott találhatók a társadalom söpredékében, a csőcselékben. Nem minden koszos, gusztustalan ember tagja ennek a körnek, nagyon sokan vannak közöttük másfélék, jóindulatú, kedves koszfészkek, akiket a körülményeik tettek ilyenné, ugyanis nem láttak otthon mást, csak azt, hogy elég hetente egyszer lábat mosni, és hogy bizonyos esetekben köpni kell - számukra ebben semmi kivetnivaló nincs. De mégis, valahogy történelmileg úgy alakult, hogy a mocskos emberek többsége a mocskos eszmék környékén található.

Ők – ne keverjük őket - nem a futballhuligánok adrenalinfüggő idiótái, ők a Kossuth téri hugyosok gyülevész népe. Ott érzik jól magukat, mégha sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy éppen mit is képviselnek, hiszen nem gondolkodásuk fejlettsége zavarta őket a primitív indulatok és ordas eszmék hívei közé, hanem a „similis simili gaudet” ősi igazsága, meg a csorda adta biztonságérzet. Meg aztán ők is szeretnék kifejezni az érzelmeiket, melyek sokkal látványosabban jelennek meg, mint azoknál az embereknél, akiktől nem áll távol a gondolkodás képessége, akik másképpen is ki tudják fejezni magukat, mint ordítással, ökölrázással, horribile dictu köpködéssel. A köpködés ugyanis kommunikáció is, a megvetés és a gyűlölet kifejezésére is szolgál, mikor éppen nem zsebkendő helyett alkalmazzák, vagy nem betegség következménye.

Rettenetesen fontos lenne, hogy az ember képes legyen a kommunikációra. Azok az emberek ugyanis, akik nem képesek verbálisan, szavakkal kifejezni az érzéseiket, érzelmeiket, azok agresszióval pótolják a szavakat, - odavágnak egyet annak jeleként, hogy nem értenek egyet az előttük szólóval, vagy csak nem tetszik nekik áldozatuk pofája. Mert azt azért szögezzük le bátran, hogy a csőcselék soha nem a jóéletű emberek soraiból kerül ki, hanem a szellemi, anyagi vagy erkölcsi megnyomorodottak közül, akik végtelen kilátástalanságukban és elkeseredettségükben célt keresnek dühüknek. Olyan célt, melyet - vagy akit - meg lehet nevezni keserves életük okozóiként, bűnbakot, akin bosszút lehet állni azokért a problémákért, melyeket talán még megfogalmazni sem tudnak, hiszen nincs hozzá fogalom-készletük, nincs hozzá szókincsük, többségük még a logikus gondolkodásra is képtelen – de érzelmeik vannak. Méghozzá bőségesen, túláradó érzelmek - hihetetlen mennyiségben.

Számukra mindegy, hogy aktuálisan van-e értelme annak, amit tesznek, igazuk van, vagy nincs, nekik elég, ha az érzelmeik felszínre törhetnek, ha ordíthatnak, törhetnek-zúzhatnak, toporzékolhatnak. Ők a csőcselék, melyből nekünk csak egy van, ezzel gazdálkodnak a különféle népboldogító eszmék és azok erőszakos képviselői, hol erre, hol arra az oldalra rángatva őket. Segítenek is nekik, mert szegények sokszor még azt sem tudják, hogy aktuálisan kit kell gyűlölniük, hát megnevezik nekik a gyűlölet tárgyát, a cigányt, a zsidót, a burzsujt, a baloldalit – mikor kit, amit éppen megkövetel annak az érdeke, aki a csőcseléket mozgatja.

Megkérdezhetné bárki, hogy hol voltak ezek az emberek a múlt század második felében?

Egyszerű erre a válasz: közöttünk voltak, csak szépen beleolvadtak a társadalomba, mert a társadalom ezt lehetővé tette számukra, és jutalmazta is ezt a magatartást. Nem nagyigényű népség ők, kevéssel beérik, kis pörkölt – mégcsak nem is libából, kis ital – mégcsak nem is Tokajból, egy ágy valahol, meg egy icipici biztonságérzet, hogy ugyanezeket a körülményeket másnap is élvezni tudja. Nem a hajléktalanokról van itt szó, ó nem – azok között vannak értelmes emberek is, hanem a csőcselékről, melynek minden egyes tagja mentálisan beteg, szellemi székrekedéssel küzdő ember.

Kétféleképpen lehet őket kezelni: vagy biztosítani számukra a minimális anyagi létfeltételeket és az értelmesebbjének valamiféle kitörési lehetőséget, vagy pedig minden kilengésüket a társadalmi normák korlátjai közül azonnal keményen megtorolni, méghozzá úgy, hogy tudják, hasonló esetekben a megtorlás törvényszerűen és elkerülhetetlenül be fog következni.

Az első változatot mai uraink nem támogatják, hiszen pici szájuktól kellene elvonni ezért a rávalót, a másodikat meg csak akkor, ha a csőcseléket nem éppen ők szabadították rá a társadalomra, vagy politikai ellenfeleikre. Mint például most is, a megrendelő most is ugyanaz, aki a futballhuligánokat is mozgatja... Merthogy a rendőrtábornokok pere számukra olyan vonzó lenne, hogy emiatt megszokott rekvizitumaikkal – kereplővel, síppal, dobbal, nádihegedűvel – kivonuljanak és egészen a hülyeségig hergelve magukat cirkuszoljanak, ez kizárt. Küldték őket azok, akiknek fontos, hogy a 2006 őszi puccsot a nép ne annak értékelje, ami valójában volt, hanem hősi és igazságos küzdelemnek, a mi, vagy ki ellen is?

Miért és milyen célból is?

Hát igen, a gondolkodás bonyolult művelet, nem is kell vele babrálni. Így aztán leköpték és meg is ütötték Gyurcsányt, azok a rendőrök meg, akiknek védelmében és védelmében odament, nézték és tűrték, nehogy ők is a vádlottak padjára kerüljenek tábornokaik mellé.

Politikustársai jelentős része pedig kussolt – remélem, majd választóik véleményt nyilvánítanak róluk.

A vicc csak az, hogy ez nemhogy ártana Gyurcsánynak, inkább használ, mert együttérzést vált ki minden ép erkölcsi érzékű emberből. Hogy ezt a csőcselék nem tudja, ez rendben is van, - nem az eszükért szeretjük őket. De hogy pártelnökök és vezető politikusok sem – ez azért mosolyogtató.

Isten, akit büntetni akar, annak elveszi az eszét…

:O)))