PuPu

A blogger összes blogja ( 585 ) írás

Forradalmárok és igavonók

Láng, lobogás, intuíció, hevület, mennydörgés és villámcsapás, kardvillanás és hősi halál, egyik kezünkben lángpallosunk, másikban szerelmünk pihegő kebele ötszáz köbcenti szilikonnal turbózva, belegondolni is jajdefincsi!

Ellenben a hétköznapok szorgos robotosának lenni szürkeség, spleen, undor és unalom, rabság és kényszermunka, monotónia és beletörődés, szenvedés felsőfokon – jujjdeszörnyű.

És mégis valahogy úgy van ez, hogy a forradalmár általában éhendöglik, ha nincsenek mögötte a hétköznapok szürke robotosai, az aktivisták, a különféle PR, reklám és szervezési szakemberek, a politika boszorkánykonyhájának névtelen rabszolgái, kiknek – ha jókedve van – hősük odavet egy morzsát a dicsőségből, - vidulj rabszolga!
Persze a forradalmárok általában rosszkedvűek és gondterheltek, emellett meg vannak győződve arról, hogy az emberiség őket szolgálni tartozik, miközben csodálja végtelen bölcsességüket, tisztánlátásukat.

Aztán vannak forradalmárok, akik azt hiszik, hogy önmagukban is elegek a robbanásszerű változások elindításához, akik azt gondolják, hogy személyük fáklya és fárosz, ők a fény csiholói, a tömegeknek meg elég, ha isteni bölcsességük világánál ütemes léptekkel masíroznak utána.
És vannak szorgos robotosok, akik egyszer, valamikor eltalálták már a labdát életükben, ezért aztán a továbbiakban labdazsonglőrként kívánják folytatni az életüket.
Ők adtak találkozót egymásnak az önkormányzati választások alkalmából, meglehetősen izgalmas összetételben, hiszen itt mindenki forradalmár, a tetejében csupa olyan forradalmár, akinek nincs szüksége a szakértelem bolsevista trükkjére, ellenben remekül ötletelnek mindahányan.

Ez egy olyan hadsereg, amelyikben minden katona minimum dandártábornok, de a hadseregekből hiányoznak az utászok, a híradók, a hadtáp, hiányzik a fegyelem, a szervezettség, hiányzik minden, ami egy hadsereget hadsereggé tesz.
Itt mindenki a fajfenntartó hadsereg tábornoka szeretne lenni, baka nuku.
Nem is folytatom, döglött lovat verni nem egy kellemes mulatság, talán még csak annyit jegyeznék meg, hogy ami itt történt, történik, az nagyfokú pofátlanság nemcsak a választókkal szemben, de azokkal az aktivistákkal szemben méginkább, akik hóban-fagyban, esőben-sárban, rekkenő hőségben ott álltak és állnak a tereken, utcákon, és a lelküket tették bele a munkába.

Ha ez az első eset lenne, akkor talán elnézően legyinteni is lehetne, de ez nem az első eset - attól viszont lehet tartani, hogy az utolsó.
Lehet, hogy rosszul gondolkodom, de legutóbb akkor ütött meg a guta, amikor a Nagy Trió tagjai saját magukkal láthatólag felettébb elégedetten bejelentették, hogy teljes négy órán keresztül tárgyaltak a szükséges kompromisszumokról, úgy hetvenegy nappal a választások előtt.
Teljes négy órát.
Megrázó élmény lehetett ennyi időn keresztül konkrét dolgokról beszélni, nemkevésbé dönteni, nem általában rohadt okosnak lenni, hanem némi felelősséget is vállalni.

Csak tájékoztatásul mondanám, hogy V. Fülöp francia király befalaztatta a bíborosokat, mikor töketlenkedtek a pápaválasztás során, talán ez követendő eljárás lehetett volna ez esetben is.

Az sem lett volna baj, hogy ezek a „pápaválasztók” inkább hasonlítanak Hugyos Józsi bácsira, mint Dueze bíborosra, ők a mieink, már szinte megszerettük őket.

 

Ha csipet kis eszük lett volna, akkor a választásokat egyetlen folyamatként kezelik, egy választási szövetség jól megválasztott cégére alatt viszik végig, egy testület irányítja. 
Ha így csinálják, akkor az  országgyűlési választások előtt száz nappal tudja minden érdekelt, hogy ki lesz a képviselőjelölt, ki lesz a  jelölt az Európai Parlamentbe és ki lesz a demokraták polgármester-jelöltje Lúdváron, az önkormányzati választásokon. 
Ha emellé rendeltek volna egy tisztességes választási büdzsét, egy színvonalas propaganda-tervet felelősökkel és határidőkkel ellátva, média-tervet mellérendelt költségekkel, felállítottak volna valamiféle ütőképes, hatékony végrehajtó-szervezetet, ellátták volna őket módszertani segítséggel, akkor – talán - lehetett volna esély.
De ebben a formában, egy erős és jólszervezett, nyomasztó médiafölénnyel rendelkező ellenféllel szemben esélytelenek vagyunk.
A kampány irányítását meg egy személyre kellett volna bízni, mert még a rómaiak is diktátort neveztek ki a nehéz helyzetekben, márpedig egy politikai párt számára nincs nehezebb helyzet egy választásnál.

Egy néha több, mint a három.

Ebben az időszakban a politikusoknak már kuss kell, hogy legyen, volt idejük pofázni négy éven át, innentől már csak azt mondhatják, oda mehetnek, azt ehetik, ihatják, nyilatkozhatják, akkor és amit a kampánystáb mond.
És nekünk kell meghatározni, hogy miről szóljon a közbeszéd, nem gumicsontokat ropogtatva, összevissza dumálva semmitmondani.
Aki pedig ezt nem hajlandó elfogadni, az nem jelölt sem a miniszterelnöki, sem a lúdvári önkormányzati képviselői címre.
Nem vagyok olyan tehetséges választási guru, mint például Szigetvári Viktor, de azt azért minden beképzeltség nélkül mondhatom, hogy ha a két kezem a fenekembe dugom, és a fogaimmal tartom a ceruzát, akkor is különbül szervezem meg ezt az attrakciót, mint akik most csinálták.

Ennyire ostobának ingyen nem lehet lenni, úgyhogy körül lehetne nézni, hogy az érdekeltek kinek a fizetési listáján szerepelnek, szerepeltek, visszamenőleg egészen az emlékezetes szocialista miniszterelnöki castingig…