2013-09-03 11:54:54

Volt egy időszaki választás nemrégen, melyen ilyen-olyan szerepekben, sok esetben különböző oldalakat képviselve részt vettek jó ismerőseim, gyermekkori barátaim, sok-sok olyan ember, akiket még nem hülyített el teljesen az, amit ma politikának hívnak.

Volt közöttük, akivel gyermekkorunkban a Dunaparton együtt játszottunk, volt, akivel a helyi közéletben találkoztunk, még a rendszerváltás előtt, volt, akit csak hallomásból ismertem, de munkája hírével határozottan jó benyomást tett rám. Ismertem az „én oldalam” jelöltjét is, az ellenfél vezető helyi politikusait is, és a mai viszonyok között szinte érthetetlen módon sokukkal személyes jó kapcsolatban is vagyok. Azt is ismertem, akinek a helyére új önkormányzati képviselőt kellett választani, mert meghalt szegény, nem túl idős korban – még élhetett volna. Kedveltem, mert egy erős közéleti vénával megáldott háziorvos volt, a rendszerváltás előtt a helyi Hazafias Népfront elnökeként, majd később, több cikluson keresztül önkormányzati képviselőként, bizottsági tagként és végig orvosként a falu közegészségügyéért dolgozott önzetlenül és lelkesen.

A saját oldalam helyi prominensei nem is annyira érdekesek e tekintetben, inkább az ellenoldal érdekes, az a jónéhány ember, akikkel meg lehetett őrizni a normális, sok esetben a jó viszonyt. Persze volt egy-két hazaffy, akiket szintén ismert az ember a pártbizottság előszobájából, ahol a második tanácsi lakást sírták ki maguknak, de a rendszerváltás után felhorgadt bennük az ellenálló, meg volt egy-két jellemtelen ember is, akik mindenáron a hatalom közelébe akartak törekedni, de velük most nem foglalkoznék, hiszen selejtje a teremtésnek is van, és azokból jut ide is, oda is, egymás között igencsak egyforma arányban.

A nép meg csendesen mérlegel és dönt.Jól vagy rosszul, de dönt – aztán legfeljebb legközelebb korrigál.

Ez a titka az új pártok sikerének is, szorgos népünk, ha kap egy új játékot, akkor mindenáron ki akarja próbálni, ez remek módszer a szavazótáborok megosztására. Ezért volt például az LMP is sikeres, most meg remélem, hogy be sem jut majd a Parlamentbe Orbán csinálmánya. Mikor ezt először leírtam, nem lettem vele túl népszerű, de aztán az idő igazolt.

A nép meg teljességgel megbízhatatlan, most is például mit műveltek?

A szocik kampányzáró rendezvényén pörkölt volt és Padödö, míg a Fidesz rendezvényén sör meg virsli meg valamelyik gigasztár, a két rendezvény légvonalban kétszáz méterre volt egymástól. Így aztán a nép egészséges racionalitással megkóstolta ezt is, megkóstolta azt is, meghallgatta a művészeket, aztán másnap behúzta az ikszet. Gondolom, ez országos szinten is így van, leszámítva egy-két olyan települést, ahol a helyi idióták megkaparintották a hatalmat, és túl sokan függnek az önkormányzati jóindulattól.

Az emberek nem szeretnek gyűlölködni, az emberek jártukban-keltükben általában a „szeressük egymást gyerekek” című slágert fütyörésznék legszívesebben, de aztán némelyiküknek anyagi érdekei támadnak, és azt azért nehezen tudják kezelni, mert ki tudja, mikor jutnak legközelebb megint a húsosfazékhoz? Ők nem fütyörésznek, hanem el akarják harapni a másik ember torkát, de ez már egy más szituáció, az átlagember a leben und leben lassen szép elvét követi, ettől leginkább csak erőszakosan lehet eltéríteni!

Amiért ezt itt fejtegetem, annak az oka az, hogy ez az ország már valóban olyan, mintha nem képviselőket kellene választania, hanem pszichiátereket. Itt már nemcsak a szekértáborok harcolnak egymással, hanem a szekértáborokon belül is megy az ön és közveszélyes civakodás, az intézményes önsorsrontás.Emellett folyik a nép folyamatos hülyítése, melyre a nép sajnos vevő is.

A demokratikus oldalon azzal etetik, hogy mennyire jól járt azzal, hogy két párttömörülés alakult ki, milyen jó, hogy majd csak a választások után találnak miniszterelnök-jelöltet, mennyire fincsi, hogy a mindenkit felölelő összefogás lecsökkent néhány pártra. A másik pártszövetség meg azt hirdeti, hogy mennyire demokratikus, holott még valódi elnöksége sincs, a szegényeket porba tiporja, közben rezsicsökkentésről énekel, családtámogatásról beszél, miközben gyermekek tízezrei éheznek – szánalmas.

Van egy párt, amelyiknek a neve Együtt, ez a párt nem hajlandó a többi demokratával együtt fellépni a demokrácia védelmében, van egy másik, melynek az a neve, hogy Lehet Más a Politika, de egész tevékenyégével azt bizonyítja, hogy a politika nem lehet más, csak kirekesztés meg torzsalkodás. Van egy szocialista párt, mely nem akar tudni a szocializmusról, van egy Fiatal Demokraták névre hallgató párt, mely a székházából bűnözőkkel hajigáltatja ki a fiatalokat, és amelyik minden, csak nem demokrata, ők szövetségben vannak olyan keresztényekkel, akiktől Krisztus sugárban hányna… - érdekes helyzet ez…

Tulajdonképpen itt lenne az ideje annak, hogy valaki végre felismerje, hogy mit is szeretnének az emberek.

Nem véletlen, hogy beleuntak a pártokba, a torzsalkodásokba, a feszültségbe, a rossz közhangulatba, ami az egyébként is elkeserítő gazdasági helyzetet még elviselhetetlenebbé teszi. Természetesen a világot a nézetek ütköztetése viszi előre, de ettől még nem kellene megbolondulni, mert a beszélgetés is a nézetek ütköztetése, meg a gyűlöletkeltés is, és mégis – mecsoda különbség! Lehet egy libából pörköltet főzni, meg lehet egy liba torkán legyömöszölni egy kézigránátot, aztán felrobbantani – és mindkettőt meg lehet etetni a néppel, és mégis – ez is mecsoda különbség!

Én azt szeretném, ha itt belátható időn belül olyan világ lenne, hogy nyugodtan tudjak beszélgetni egy helyi presszó teraszán gyermekkori barátaimmal, jobboldali ismerőseimmel akár a politikáról is. A politikáról, amely akkor már nem a turulról meg Horthy újratemetéséről szólna, hanem arról, hogy mit kellene tenni a szegénység felszámolása, az esélyegyenlőség, a gyermekéhezés felszámolása érdekében, és közben el lehetne feledni, hogy melyik oldalon is állunk, mert el lehetne hinnünk egymásról, hogy mindketten az ország érdekében akarunk tenni.

Persze addig hosszú még az út, de az első lépéseket azért már meg lehetne tenni – mondjuk, ki lehetne egyezni egymással első lépésként a saját politikai térfelünkön.

Utópia lenne?

:O)))