2014-11-17 15:55:48

Tizenkét éve volt egy tanárom, választható kurzusa volt, ami csak annyit jelent e vonatkozásban, hogy én is kellettem hozzá, hogy találkozzunk. Azt hiszem, nála tanultam azokat, ami elindított egy úton, egy olyanon, ami ma is meghatározza szemléletemet.

Disszertációja pedig egyenesen kézikönyv számomra. Ha hirtelen kell valami, nem a vonatkozó, aktuálisan legelfogadottabb kompendiumot ütöm fel, hanem az ő dolgozatát, s ha nem találok benne elegendő magyarázatot, akkor is abból olvasom ki, hogy merre menjek tovább.

Nem akarok pátoszos lenni, hogy mennyi mindent köszönhetek neki és hasonló nyálasságok, mivel én voltam a befogadó, rajtam is múlott, amit kaptam tőle. 

Eltelik ez a sok év, és a következő történik: írok valamit, ami - ahogy az eljárásban szokásos - két bírálóhoz (lektor) kerül...

Visszakapom a lektori véleményeket, az egyiken full kiakadok, mert arrogáns, mellőzi a tényeket, lekezelő, s néha még az is kisejlik belőle, mintha el se olvasta volna, csak bele-bele pillantott volna, és ezt kompenzálja arroganciával és tényhamisítással. A másik 3, max. 5 soros volt, és az volt a reakcióm, hogy minden sorával csak egyetérteni tudok, és természetesen beépítem, mi több, köszönöm.

Eltelik egy év, megjelenik a dolgozat,  a bíráló megkérdezi a kiadó vezetőjét, hogy miért nem került hozzá vissza az anyagom, és azt a választ kapta, hogy azért, mert a szerző összeférhetetlenség miatt nem engedte. (A szerző és a bíráló között mindig anonimitás kell legyen, itt ez most nem így volt, de nem hanyagság vagy rosszindulat volt mögötte, sőt. Egyszerűen kiderült, hazudni meg senki nem akart. Hozzáteszem, hogy az anonimitás úgy baromság, ahogy van, mert egy-egy terület publikálói/bírálói olyan kevesen vannak, mint egy kocsma párt taglétszáma, ezért a szövegből, témából simán rá lehet jönni, hogy ki írta.)

Tegnap felhív a volt tanárom, aki ennek a munkának az egyik lektora volt, hogy elmondja, emiatt felmondott a kiadónál, mert én kellemetlen helyzetbe hoztam őt (szerinte, azaz a nála lévő infók alapján). Mondandójából kiderült, hogy szemben azzal, ahogy én tudtam, nem ő volt az arrogáns lektor, szóban egy csomó jót is elmondott (leírni ilyenkor csak azt szoktuk, ami szükséges, hogy a szerző tovább tudjon dolgozni az útmutatás alapján), illetve ezért-szerkezetben közölte, hogy ő kilépett, mintha az én hibám lenne, de azért sejtette azt is, hogy lehet, valami más ok is van: nem tudom, mi jutott el hozzád abból, amit én írtam, mondtam...

Egyrészt nagyon szarul esik az a lelki terror, hogy az ő döntése miattam van, másrészt baromira nem logikus, hogy egy szerző a kiadó vezetőjének dirigál (miszerint én nem engedtem a bírálóhoz vissza az anyagomat összeférhetetlenségre hivatkozva). Egyébként még egy kést döfött belém, azt is megjegyezte, hogy ezer éve találkoztunk utoljára X.Y. védésén, miközben az a valóság, hogy ott voltam a férje 70. születésnapján, aki a mi területünkön óriási dolgokat tett le az asztalra, Buda Béla mellett e területen az egyetlen újító tudós, és hát, hogy finom legyek nem a hála, főleg nem a tisztelet korában élünk, egy kezemen meg tudom számolni, hogy az én korosztályomból (pláne ettől lejjebb), hány tanítvány jelent meg az amúgy nagyon nagy rendezvényen.

Az érzelmek és a logika szintézise pedig az a dilemma, hogy a szabályoknak megfelelően viselkedjünk-e. Ha ugyanis már úgyis kiderült a bíráló számára, hogy ki a szerző, akkor a szerző és a bíráló kommunikálhat-e? Ugyanez elméleti szinten: ha megtörtént egy szabálytalanság, abból eredhet-e, hogy megtörténik még egy? Szerintem nem, még akkor sem, ha nem jó a szabály (vö. fentebb, hogy egy szűk területen szinte felesleges az anonimitás), ugyanakkor azt be kell látni, hogy ha ez megtörtént volna, akkor már rég tudtam volna, hogy aki nekem fontos, az a jó bírálatot adta, nem pedig az arrogánsat, ahogy számára is nyilvánvaló lett volna, hogy én nem kiabáltam összeférhetetlenséget. Per se, ehhez szabálytalanul kellett volna viselkedni. (Az összeférhetetlenség ebben és minden hasonló ügyben teljességgel értelmezhetetlen, mivel mindenki ismer mindenkit.)

Hogy kerül mindez a blogomra, ahol köz- nem pedig magánélettel szoktam foglalkozni? Egy távoli összefüggéssel, hogy a baloldal elárulta az értelmiségét, mindenki frusztrált vagy felületes, vagy, vagy, vagy... Nincsenek tanszékeik, műhelyeik stb., mert a Fidesz mindent átvett, amit meg nem tudott, azt megszüntette. Kóka János is csak annyit látott az Akadémia intézményeiben, hogy az értékesebb ingatlanokat el lehet adni, és szállodát csinálni belőlük.