Nemzedékek

Jól van, ezt akkor most feltaláltam, mondta, miközben kipróbálta asszonyán az új eszközt, asszonya pedig felettébb szépen szólt, ha a nyakán húzta-vonta.
Elmosolyodott – legyen a neve vonó, mondta, majd gyantát kent hitvese kissé kivörösödött nyakára.
Aztán kissé kreol arca gondterheltté vált: mennyi kreativitásra lesz még szükségem, míg ebből kifejlesztem az íjat, gondolta, de azért egy startup alapítását talán megéri - majd a sámánt bevonom kockázati tőkebefektetőnek.
Úgyis szereti a libacombot, majd felfestem neki a libaeső vonzó képét…
Óvatosan dolgozz Bumbulu, mert kiveri a szemed - szólt oda neki apja, az agg Bumba, aki kitartó munkája elismeréseként aktív korában első bunkó volt a törzsben, de mára már visszavonult.
Most az asszonyokkal együtt rágta a télikabátnak való bőrt, mert elkezdtek hullani az égből azok a kis, fehér és hideg izék, - más se hiányzott volna, mint egy tüdőgyulladás.

Az ősz matróna, Bimbi, Bumbulu anyja harciasan átlépte bal mellét és ráförmedt a férjére: hagyd azt a gyereket kísérletezni, abban még van hit és ambíció, meg még romlatlan is, és nézd meg milyen tiszta, alig van mamutszar a sarkán!
Ő a mi reménységünk, a te időd meg már lejárt, életed órája hat órát mutat, a két súly is csak bánatosan lengedezik, öreg vagy te már a kongatáshoz, hagyd rá hát a fiatalokra a dolgot!
Bumba nem vitatkozott, hiszen már a házasságuk elején is inkább kiment a barlangból és a kardfogú tigrissel takarózott, minthogy Bimbi kárálását hallgassa reggelig, azóta meg csak romlott a helyzet.
Fejbeverni a bunkóval ennyi év után már nem akarta, meg az új rendelkezések szerint neki kellene kicipelnie a Hiénadombra, ami igencsak strapás lenne, merthogy Bimbi felettébb szerette a mamutvelőt, és ez meg is látszott alakján, tavaly egy művész szobrot mintázott róla - azt mondta, a mű címe Villendorfi Vénusz.

Közben elszabadult a bot végéről az ideg, kiverte Bumbulu egyik szemét, ez nem nagyon tetszett neki, de Bumba megvigasztalta: a vadászat úgyis strapás, majd betollak valahogy a Neandervölgyi Barlangi Bank elnökének, van egy kis félretett mamutzsír, majd a Legfőbb Bunkó segít, hogy a pályázatot, melyet egy félszemű bankelnökre írtak ki, te nyerd…

Mióta világ a világ meg három nap, azóta így megyen ez, az öreg aggodalmaskodik, a fiatal nem hallgat rá, az anyák lehurrogják az apákat, aztán bőgnek, a gyerekek meg meg vannak győződve arról, hogy ők rettenetesen okosak egyrészt, másrészt meg nagyobbat tudnak szellenteni az öregeknél, és egészen addig ebben a hitben élnek, míg be nem szarnak.
De addig legalább boldogok, és szorgalmasak, elkövetik az összes hibákat, melyeket szüleik, nagyszüleik, dédszüleik sőt köbükszüleik is elkövettek – az emberiség fejlődése nem mondható túl gyors folyamatnak.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy mostanában elkezdték egyesek generációs problémára konvertálni a politikai problémákat, ami meglehetősen nevetséges lenne, ha nem tennék hozzá azt is, hogy hát hadd csináljanak a fiatalok valamit, vagy üljünk be a sarokba?
Merthogy ez így kerek, és akkor most várjuk meg azt a valamit, amit tökismeretlen fiatalok majd menet közben improvizálnak.
Hát várja meg, aki akarja, én ugyanis el tudom képzelni, hogy előírják akár a hatvanöt éves korban történő elhalálozást is, mely alól csak ők adhatnak felmentést.
Esetleg a dologtalan nyugdíjasok juttatásainak megfelezését, - aki nem dolgozik, ne is egyék.
És aki azt mondja, hogy ez utópia, annak jusson eszébe, hogy mit várt anno a Fidesztől és mit kapott.
Szóval, az általam favorizált társadalmi modell továbbra is a generációk egyensúlyán alapuló demokratikus társadalom marad.
Anno volt egy Nagy Generáció, akik most uralmon vannak, az a Nagy Degeneráció, ideje lenne végre egy normális, nyugodt, békés társadalom megteremtésének, békeharc és békemenet nélkül.

Utópia – nem?

:O)))