2015-02-28 18:19:36

A politikai beszéd szövegtörzsétől jól elkülönített bevezetőjében sokat emlegeti az istent, a kereszténydemokráciát, valamelyik miniszterét meg lelki pásztorként emlegeti. Röviden szólva az egész bevezető olyan volt, mint a modern egyházak sportcsarnokokban tartott istentisztelet-szerűségei, de az igazán vicces az volt, hogy ez az istenes Magyarország, vagy az egyházhoz mérhető állam, fő Viktor szerint a saját műve, és úgy tervezi, hogy ez 100 évig fog tartani.

Na, ne már! Mikor is mond nagyot a gyerek vagy a kevéssé szocializált felnőtt egyén? Akkor, amikor az erősen vágyott, de el nem érhető valóságot próbálja a szavak szintjén megteremteni. Magyarán szólva fantáziál és verifikálja is, kizárólag a szavak szintjén. Nem túl vidám példa, de általánosabb és plasztikusabb nem jut eszembe: azok a gyerekek, akik elvált szüleik egyikével élnek, a másikat meg nem, vagy csak nagyon ritkán látják, úgy oldják a hiányérzetet, hogy azt mesélgetik az oviban, hogy mi mindent csináltak azzal a szülővel, amelyik éppen, hogy nem vagy csak alig vesz részt az életükben. Ha pedig ebből indulunk ki, akkor ez az egyház-szerű állam létre se fog jönni, nem, hogy 100 évig tartana.

Illiberális elképzelései mellett kitart ugyan, de ezt a szót már nem merte alkalmazni. Azt mondta, a demokráciát meg kell őrizni, de anélkül a bizonyos jelző nélkül, majd közvetlen ezután – azonos logikai szerkezetben – úgy folytatta, hogy a liberalizmust ekézte, felsorolta annak minden hátrányát, például a politikai korrektséget, amiről azt állítja, hogy eleve nem létező fogalom, mert a politika és a korrektség egymással nem összeegyeztethetők a politika természete miatt.

Nagyjából ötpercenként, egymástól egyforma távolságra helyezve építette be az évértékelő szövegbe az ellenzék minősítését, hol csak cinikus volt, hol kifejezetten vádaskodó. Ezek tartalma teljesen lényegtelen is, mivel, amikor a beszéd vége felé utoljára veszi szájára a liberálisokat* és szocialistákat*, azt mondja, hogy jó sokáig fognak még petrezselymet árulni a bálteremben, utalva ezzel jelentéktelenségükre, alig létezőségükre. Itt pedig az nem stimmel, hogy ha valóban annyira jelentéktelenek, szinte nincsenek is, akkor minek beszélt róluk elsősorban oly sokat, másodsorban megsemmisítő cinizmussal. Mintha ő maga akarná megsemmisíteni azt, amiről éppen maga állítja, hogy nincs.

Röviden összefoglalva a beszéd tartalmának befogadása egy pszichedelikus sokkal ért fel: ami nincs, és eleve nem is lehet, az van, ráadásul még 100 évig lesz, ami pedig van, az szerinte nincs, miközben beszél róla, azaz emlegeti a nincset, és már ahhoz is gyáva, hogy nevesítse kedvenc ideáját, az illiberalizmust, amit azért körmönfontan körülírt.

*Érdekes, hogy amikor szidja az ellenzéket egyszer sem használja rájuk a baloldali jelzőt.