Vida Ildikó ne mondjon le!

Lemondani annak kell, aki olyan cselekményt követett el, mulasztott, vagy mellyel beosztásánál fogva olyan kapcsolatban állt, melyet törvény nem rendel büntetni, de a jó erkölcsbe ütközik, vagy a képviselt szervezetet olyan színben tünteti fel, mely felveti az irányítás szakszerűtlenségének kérdését.
Olyan dologért, melyért személyes büntetőjogi vagy fegyelmi felelősséggel ugyan nem tartozik, de melyért vállalja az általa irányított hatóság bármely alkalmazottjának bármely tettéért, mulasztásáért az erkölcsi felelősséget.
Ilyen például az, ha egy rossz döntés miatt a vonat belerohan egy állomáson a várakozó utasok közé, összedönti az állomásépületet és negyven halottat kell kibányászni a romok közül, de nálunk szigorúbb világokban ennek súlyosabb következményei is lehetnek, például a japán vasutakat felügyelő miniszter akár fel is vághatja a hasát.
Mindenesetre nem megy el előtte nyaralni a barátnőjével.
Így hát Vida Ildikó ne mondjon le.
Hát akkor mit csináljon szegény Elnökasszony?
Ugye fonóba már nem járhat, libatollat se foszthat, combjai közé kapva a gágogó áldozatot, tán tépést még csinálhatna a botrány sérültjeinek, de arra is olcsóbb megoldásokat kínál a kötszeripar, így éppen azt csinálja, amit a felettese megparancsol neki: bujkál, kussol és sunnyog, majd kis idő után beismer.

Akkor ugye az ő ügyét tisztáztuk, de valamiért mégis mindenki azt zengi kórusban, hogy Vida Ildikó mondjon le, ami – ennek utána beláthatjuk – teljesen helytelen cselekedet lenne.
Mert ennyi erővel mondhatnánk neki azt is, hogy vágja fel a hasát, jóllehet a dolog felettébb igazságtalan lenne, hiszen van őneki főnöke, aki ellátja őt irányelvekkel, hát kövessen el ő mataharit vagy mit is a papírvágó késével, közvetlenül az után, hogy megkapta szegény Vida Ildikó tájékoztatását az ügyről.
Varga Miska monnyon le?
Amúgy talán indokolt is lenne, hiszen azért nem mindennapi ügy, hogy a világ egyetlen szuperhatalma megüzente, hogy országunk legfontosabb pénzügyi szervezetének vezetője korrupció vádjával ki lett tiltva Amerikából.
Sajnálnám pedig Varga Miskát, hiszen olyan rokonszenves kinézetű, mint Don Quijote, csak Sancho Pansa hiányzik mögüle, habár az ő pocakos árnyéka már így távolból is felsejlik a korrupció ködében…
De hát tehet arról a Miska, hogy makulátlan előéletű (beosztottja korrupciós ügybe keveredett?
Mit keveredett, végrehajtotta a parancsot, ahogy illik!
Merthogy – mint tudjuk - Donna Ildikó szintén tagja volt a neves kollégiumnak, mely Magyarországon lenyomja Oxford snassz Balliol College – ét is, és egyelőre csak remélni lehet, hogy tagjainak egyen-nyakkendőjét előbb-utóbb megfonhatja a szorgos magyar nép.
Ez a pozíció igen erős, mintha hajdan valaki Lenin mellett állt volna az Aurórán…
Hogy Miska lenne a felelős?
Ugyan, hiszen ő még csak nem is caporegime a Családban, egyszerű contabile, akinek semmiféle döntési jogosítványa nincs, van őneki főnöke, aki nélkül szellenteni sem mer, nemhogy utasítani bárkit is a Családban…
Hát akkor ő kövessen el szeppukut?
Nem lenne igazságos, hagyjuk őt is életben!
Már persze csak addig, ameddig hallgat, mert ha beszél, könnyen leeshet neki is a létrája a kocsi tetejéről, drótozza oda bármennyire is gondosan…

Akkor, ugye az ő ügyét is tisztáztuk, akkor hát ki marad hátra?
A Consigliere nem jöhet szóba, ő csak jobbnál jobb tanácsokat ad, ha van ideje két nyugdíjas-hasbarúgás között, marad hát felelősnek maga a Don.
Ez a szép tulajdonképpen a diktatúrákban, hiszen a mi diktátorunk is olyan, mint hajdan az Illetékes Elvtárs volt, csak rajta ma nem mer senki röhögni, mint Koltai Róberten hajdanán.
Merthogy a létra, ugye, meg a hirtelen felindulásból elkövetett szívroham, meg a két rendőr között elkövetett öngyilok, ugye, melyek közül egy sem fűződik konkrétan senki nevéhez, de azért jobb félni, mint megijedni…
Nem kell itt más felelősöket keresgélni, a műfaj maga zárja ki ezt az opciót.
Diktatúrákban ugyanis minden kérdésben a diktátor dönt.
Ha ő úgy dönt, hogy stratégiai megállapodást akar kötni a rohatt népnyúzó multival, akkor az rohanjon farokfelcsapva kötni, ha kell, akkor akár vitézkötést is, különben baj lesz ám!
És támogassa az alapítványt - majd megmondjuk melyiket -, meg rendeljen drága tanulmányokat a kijelölt tudós társaságtól, szóval csurogjon az az arany visszafelé dús sugárban a megfelelő zsebekbe!
Ha viszont valaki az ő tudta nélkül akar stratégiai megállapodást kötni, akkor annak annyi, hiszen már ellenzéki vezető korában megmondta a sukorói beruházás ügyében vele tárgyalóknak, hogy rosszallja, hogy a kormánnyal egyezkedtek, hiszen szerencsejáték-ügyekben is ő az illetékes, és aki nem vele tárgyal, az pórul jár.
Ez is történt.
Átmenetileg.
Most meg belőle lett átmeneti, mint egy kabát.
Átmenetileg még ő a miniszterelnök, de a helyében már elkezdenék töprenkedni azon, hogy milyen polgári foglalkozást válasszak Tonga szigetén.
Talán esélyes arra, hogy lenyomja Musashimaru Koyo tongai származású sumo-bajnokot, alkatilag mindenképpen.
Gondja nem lesz, hiszen a mai király elődjének és bátyjának, V. György királynak Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Don előterjesztésére odaadományozta még 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét „a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele érdekében végzett tevékenysége és a magyar ENSZ BT-kampányhoz nyújtott támogatása elismeréseként.”

Szóval, ha valakinek, hát neki azonnal le illene mondania, de hát erre ne is számítsunk, a Mi Vezérünk, Napunk és Csillagunk nem járt illemhelyre.
Viszont jussanak eszünkbe azok, akiket soha be nem igazolódott vádakkal pórázon vezetgettek fel-alá, tönkretéve életüket örökre.
Ami azt illeti, ha Fapál államtitkár és a többi megalázott megérdemelte ezt a bánásmódot, akkor az lenne a helyes, hogy se Vida Ildikó, se Varga Mihály, se Orbán Viktor ne mondhasson le, hanem tegyenek ők is egy-két délceg lépést vezetőszáron, a legfőbb ügyésszel kéz a kézben, merthogy neki is lett volna ebben az ügyben dolga.
Aki azt követeli, hogy Vida Ildikó mondjon le, az elkendőzi a lényeget.
Orbán Viktor mondjon le.
Utána lehet vádat emelni az egész banda ellen…
Csak sorban, sorban, mint a kuplerájban...