2013-05-23 09:05:40

Jól látható, hogy a kormány ma kizárólag egy tekintetben tart az Európai Uniótól: vajon megszünteti-e a Magyarországgal szemben folyamatban lévő túlzott deficit eljárást. Bármi más, amivel az EU megfenyegetheti, hidegen hagyja Orbánt. Kilátásba helyezik, hogy alkalmazzák a hetedik cikkelyt és fölfüggesztik Magyarország szavazati jogát? Annyi baj legyen, a kampányban majd lehet azt mondani, hogy az EU a nagy energiacégek pártját fogja, és a rezsicsökkentést bosszulja meg Magyarországon. Befagyasztják a kohéziós alapokból érkező támogatást? Kellemetlen, persze, de nem a kormányzópárt választási kasszáját csapolják meg vele, és rá lehet fogni az ellenzékre: ők ármánykodták ki ezt a büntetést Brüsszelben, mert hazaárulók, és a hatalomért semmi nem drága nekik. Csak azt a túlzott deficit eljárást, csak azt emlegeti a kormány minden tagja aggodalommal.

Mi is ez az eljárás, és miért tart tőle annyira Orbán?

Nos, az 1992-ben aláírt maastrichti szerződés, amelyhez Magyarország is csatlakozott, amikor az Unió tagja lett, előírja, hogy a tagállamok éves költségvetésének hiánya nem haladhatja meg a nemzeti össztermék (GDP) 3%-át. Ha az unió illetékes szerve megállapítja, hogy a deficit túllépte ezt a korlátot, ajánlásokat fogalmaz meg a kormány számára a hiány lefaragása érdekében, és ennek végrehajtásáról meghatározott időnként jelentést kér az illető kormánytól.  Ha a deficit nem csökken az előírt ütemben és módon, az Unió büntetéssel is sújthatja a tagállamot, ami elérheti az éves GDP fél százalékát.

Orbánnak mármost, aki már az IMF-et is azért „paterolta ki”, mert utálja, ha valaki nem csak belelát a kártyáiba, de azt is megakadályozhatja, hogy éppen azt a lapját játssza ki, amelyiket kedve tartja, semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy egy választási év költségvetésének előkészítésekor az Unió mindenféle ajánlások teljesítését kérje rajta számon. Nehéz olyan deficit-csökkentési programot elképzelni, amely elég népszerű ahhoz, hogy a kormányzó párt választási esélyeit jelentékenyen javítsa. A hiány csökkentése többnyire takarékossági intézkedéseket, a kiadások csökkentését jelenti, a választópolgár viszont azt szereti, ha a kormány nagyvonalú, amikor nyugdíjakról, közalkalmazotti fizetésekről, szociális juttatásokról és hasonlókról esik szó, mert nem gondol bele, hogy a kormány mindezt nem a saját, hanem az ő mellényzsebéből fizeti, vagyis tőle fog mindezek fedezésére több adót beszedni. A GDP fél százalékára rúgó büntetéssel meg még kevésbe szívesen szembesülne a kormányfő; ez a csaknem 150 milliárd forint rengeteg pénz – fájdalmas érvágás egy szavazatvásárlási kampányban. Minden magyar állampolgárra jutna belőle 15 ezer forint, de ennyiből akár a 13. havi nyugdíj visszaállítását is meg lehet ígérni; a tavasszal kifizetendő első felére futja belőle, a második fele pedig ősszel, már a választás után esedékes, amit nem muszáj kifizetni – végülis, mint tudjuk, a választási program nem azonos a kormányprogrammal.

Az Európai Bizottság viszont csak Lettország, Litvánia és Románia esetében tartja indokoltnak a túlzott deficit eljárás megszüntetését, illetve a Bizottság elnöke Olaszországot is megpendítette ebben az összefüggésben, Magyarországon azonban a testület 2013-ban is, 2014-ben is nagyobb hiánnyal számol, mint a kormány. Orbán Viktor és Varga Mihály ellenben arra hivatkozik, hogy az államháztartás 2011-ben többlettel zárt, és 2012-ben is nemhogy 3, de 2 százalék alatt maradt a hiány, vagyis a Bizottság „kettős mércét” alkalmaz, mert „pikkel” Magyarországra.

Nos, az államháztartás 2011-es többlete tény, de ezt a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának államosításával érték el, ez a lehetőség pedig másodszor már nem áll rendelkezésre. A 2012. évi 2 százalék alatti hiány eléréséhez olyan „unortodox” intézkedésekre volt szükség, mint a bankadó, a távközlési adó, a tranzakciós illeték, a felsőoktatásból és az egészségügyből történt pénzkivonás.  A 2013. évi hiánycél teljesítése érdekében pedig állandósították a bankok hitelezését megbénító bankadót, bevezették a közműadót, és megnövelték a tranzakciós illetéket. Ráadásul ez sem tűnik elegendőnek: az év első négy hónapjában a hiány ijesztő mértékben haladta meg a tervezettet, elérve az egész évre jelzett hiány 60%-át. Ennek köszönhetjük a most formálódó „Varga-csomagocskát”: egy újabb százmilliárdos megszorítást, amely a tranzakciós illeték további emelése mellett ezúttal racionális intézkedéseket is tartalmaz: a stadionépítések, illetve a Kossuth-tér átépítésének leállítását.

Az említett ortodox és unortodox intézkedések azonban csökkentik a fogyasztást, különösen pedig a beruházásokat, ezek hiányában pedig nincs gazdasági növekedés. A gazdaság 2012-ben visszaesett, és 2013-ban sem várható érdemleges növekedés. Márpedig stagnáló gazdaságban nem lehet tartósan csökkenteni a hiányt, az uniót pedig, mint említettük is, nem egy-egy év költségvetési eredménye, hanem éppen az a folyamat érdekli, amely a hiányt tartósan 3% alá szorítja. A magyar gazdaság állapota tehát, különösen pedig a magyar kormány fiskális politikája, nem indokolja a túlzott deficit eljárás megszüntetését.

Az Alkotmánybíróság jogainak megnyirbálása, a Nemzeti Bank Matolcsynak történt kiszolgáltatása, a független Költségvetési Tanács megszüntetése, a Számvevőszék és a Versenyhivatal fideszesítése mára fölszámolta a gazdaságpolitikában a kormányzati önkény útjában álló valamennyi akadályt, az Orbán-kormány akadálytalan ámokfutása pedig romba döntötte a magyar gazdaságot. Immár egyedül az Európai Bizottság kezében van olyan eszköz, amellyel ennek az önkénynek gátat szabhat, és a magyar kormány katasztrófapolitikájával szemben Magyarország érdekét, a növekedés és a stabilitás szempontját érvényesítheti. Ez az eszköz pedig nem más, mint éppen a túlzott deficit eljárás. Megszüntetése végérvényesen kiszolgáltatná az országot Orbánnak és Matolcsynak, fenntartása tehát Magyarország nemzeti érdeke.