Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ervin napja van.
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
2024-03-09 13:31:55
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét

70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét

Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Baja Ferenc, volt környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert, egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt. A Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint a KNYF befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában eddig hat embert hallgatott ki gyanúsítottként.

 

Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a részvénytársaság telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.

 

A megalapozott gyanú szerint Baja Ferenc 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött, ugyanakkor hivatalos tisztséget a cégben nem töltött be. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását, a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével ne akadályozza – ismertették.

 

Egyúttal Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő, pártigazgató mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész.

 

Polt Péter befolyással üzérkedés bűntette miatt indítványozta az MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – írta közleményében Legfőbb Ügyészség.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft tett ajánlatot. Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter a kft tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – politikai befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza.

 

A gyanú szerint Molnár Zsolt – a korrupciós megállapodásról értesülve – megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak. A kft. tendernyertességét követően a férfi 2019. augusztus 6-án, Budapesten 40 millió forintot adott át Molnár Zsoltnak. Az MSZP pártigazgatójának cselekménye társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének a megállapítására alkalmas írja az Ügyészség.

 

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél indítványozta dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A büntetőeljárás országgyűlési képviselővel szembeni lefolytatására, így a tényállás részleteinek további tisztázására a mentelmi jog felfüggesztését követően nyílik lehetőség – írja közleményében az Ügyészség.

További híreink
Húsvét, Bucsa, Lázár és a magyar keresztények
Húsvétvasárnap. Egy hete Ukrajnában, Szumi városában Virágvasárnapi körmenetet tartottak a helyi keresztények. 35-öt ártatlan civilt, köztük két gyereket öltek meg az oro...
2025-04-21 15:16:58, Hírek, Aktuális Bővebben
Orbán szerint a Tisza párt Magyarország ellen dolgozik
A Tisza pártosok nemhogy nem szégyellik, hogy a saját országuk ellen dolgoznak, hanem büszkék rá, az a céljuk, és örülnek annak, hogyha Magyarországon rosszul mennek a do...
2025-04-11 10:03:04, Hírek, Aktuális Bővebben
A közpénzlopás, mint értékmentés
Egy meglehetősen obskurusnak tetsző felületen olvasom, hogy bizonyos Tiborcz István üzletember egy közeli konferencián „Értékmentés, értékteremtés az üzleti életben” címm...
2025-04-07 12:23:01, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A legújabb egészségügyi hírek szerint egyre több embert gyötörnek a kézízületet érintő fájdalmak. A felmérések...
Bővebben >>