Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ervin napja van.
A toll – Rendhagyó emlékezés a hajléktalanságra
2018-11-26 17:33:57
A toll – Rendhagyó emlékezés a hajléktalanságra

A toll – Rendhagyó emlékezés a hajléktalanságra

Az ölelésére, az ételre, az életére. Az együtt töltött reggelre, a sétákra, az előző este biztonságos nyugalmára. Aztán a jázmin bokorra a ház sarkánál. Az illatorgiára, amit mindig érzett, minden év nyár elején, mikor a kapun bement.

 

Ahogy közeledett a házhoz, érezte az étel illatát is, az érzést, hogy gondoltak rá; és várnak rá, az érkezésére, a találkozásra, amikor hazaér. Ekkor már minden kis porcikája bizsergett a boldogságtól. A biztonságérzet igenis boldoggá tesz.

 

De egy nap nem várta senki. A ház üresen állt, minden, ami megszokott volt addig, eltűnt, és a hiányosság betölthetetlenek bizonyította magát. Nem volt magyarázat, kérdésekre nem kapott választ. Keresett, bejárta a kertet, a környéket. Utcákon át bódorgott az otthontól egyre távolabb, és távolabb. Napokon át kutatott. Végül kerülte a környéket. Feladta. Bár hónapok teltek úgy el, hogy minden este visszatért; reményvesztett kezdett lenni, de a küszöbön aludt olykor.

 

Nem tudott hova menni. Sehol nem volt jó. Az utcákat rótta, szemét lesütve ment, csak a lábait látta a betonon, nem nézett senkire… Már nem hitt, és nem remélt. Napról napra élt, hálás volt mégis minden napért. A szagokért, a színekért, a napért, és a szellőért.

 

Hamarosan kicsit jobban lett. Gondolta eltelik valahogy így is az élet, de valójában soha nem merült el a gondolatok világába. Túl mély volt a seb, hogy újra bízzon. Igazából mindenkit került, nem keresett új társat.

 

Lassan egy év telt el… Így élt. A tél kemény volt, és hideg, és vizes. Szerencsés volt mégis, egy bolt raktárában kapott egy pokrócot, és minden este mikor visszatért, víz várta, és étel. Tavasszal aztán elzavarták. Éppen az, aki befogadta. Értelmetlen szavakat mondott, szomorú szemekkel nézett, és nem akarta megölelni, eltolta magától…

 

Néha megkergették. Volt, hogy megdobálták botokkal, kövekkel, főleg a piac környékén, ahol mindig friss hús szag lengett a levegőben.  Kiabálva azt fröcsögték: „Takarodj innen, te büdös korcs!” Mikor ilyen eset történt, soha nem értette mit csinált rosszul, mi a baj vele. Elszaladt, aztán fejét lehajtva baktatott tovább…

 

Újabb, és még újabb magányos bódorgó hetek, és hónapok teltek így el. Ha meg tudta volna számolni, mégis mennyi szeretet nélkül töltött napot hagyott maga mögött, még meg is sajnálta volna magát. Éhes volt, nem volt mit ennie. Nem szerethetett senkit. Pocsolyákból ivott, és néha elkapott egy-egy galambot, aztán egy kacsát is. Itt, lent a parton, a kikötőben. Nem tehetett mást. Éhes volt. A kacsa pedig éppen óvatlan volt. Ő volt a gyorsabb. Jóllakhatott, s nem szégyellte magát cseppet sem…

 

Egy apró bóklászó valamit kezdett figyelni. Látott már ilyent, olyan kicsi volt, és puha, és jó szagú. Még nyaldosta a szája szélét, a kacsa után, mikor a szél odébb libbentett néhány tollat az orra alól.

 

Apró lábacskái elé egy színes, szivárványos toll érkezett. Lehajolt érte, a kezébe vette, és a víz felé szaladt vele. Hatalmas kezek nyúltak hóna alá gyengéden, és hirtelen, emelték a magasba ügyetlen lépteit. Egy cölöp felé nyúlt, kezében a tollal. A védelmező, - aki a kezeiben tartotta, nem is értette először, mit akar oly’ nagyon, végül segített, és az ujjacskák ügyesen illesztették bele egy apró kis résbe a talált örömöt: „Indián!” – gondolta, és mosollyá mozdultak ajkai szelíden.

 

Ekkor a kezek a földre helyezték; lassan, óvatosan, háttal a víznek, ő pedig érezte apró talpának minden kis pontjával a talajt. Szaladt önfeledten, minden remek volt; tiszta, és hatalmas. Minden új volt, és minden maga az ismeretlen csoda. Megbotlott, elesett, de tenyerei hamar megemelték testét. Halaszthatatlan felfedeznivalója kitöltötték napjának minden percét.

 

Felegyenesedett, újra kerek lett minden, és megérezte: egy szempár mered rá. Valami különös rokonszenv volt ez. Talán egy fél pillanat, meleg érzés minkét szempár tulajdonosában…

 

 „Hazaviszlek!” – mondta a szempár.

„Vigyél haza!” – mondta a másik.

 

 Bányai Tünde Bünde

További híreink
Neked milyen álmaid irodája?
Rengeteg olyan munkakör van, amelyet különböző méretű irodahelyiségekben kell végezni. Rutintalan irodista azt hihetné, hogy teljesen mindegy minden, a lényeg, hogy leg...
2024-04-17 10:50:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>