Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Orbán napja van.
Az ISIS a szomszédban kopogtat
2014-09-03 12:30:42
Az ISIS a szomszédban kopogtat

Az ISIS a szomszédban kopogtat

"Fel kéne fogjuk végre, hogy a Nyugat majdnem teljesen tehetetlen az Iszlám Állammal szemben. Mindössze annyit tehetünk, hogy ülünk és lesünk" -írja Alastair Crooke egy komor hangvételű, a Huffington Postban közölt tanulmányában.




Crooke véleménye szerint az ISIS időzített bomba a Közel- Kelet szívében. A lefejezők diadalmenete, a falvak és városok megszállása, a brutális "igazságszolgáltatási módszerek" önmagukban is borzalmasak. A terrorszervezet igazi rombolóereje azonban abban rejlik, hogy fiatal muszlimok tömegeit képes megnyerni ügyének, hatalmas fegyverarzenál és sok százmillió dollár fölött rendelkezik. Hosszabb távú célja az arab világban központi irányító szerepet játszó Al- Szaudi dinasztia leváltása. A fanatikus wahhabiták szerint ugyanis Szaud-Arábia mostani uralkodói túlságosan is nyugatbarátok.

 

 

A nyugati állampolgársággal rendelkező és a  szíriai, iraki vérengzés után hazatérő terroristák is nehezen kezelhető problémát jelentenek Európa-szerte. Nagy-Britannia például, jóllehet a közelmúltban bejelentette, hogy fokozott figyelmet fordít a terrorelhárításra, már a legelemibb óvintézkedéseket is nehézkesen ültetheti át a gyakorlatba - figyelmeztet a  Guardian.

 

A Szíriából, Irakból hazaérkező gyanús külföldi személyektől ugyanis el kellene kobozni útleveleiket. Csakhogy, nyilatkozta David Anderson terrorizmus - szakértő, a rendőrség felruházása ezzel hatáskörrel törvényes akadályokba ütközik. Hasonlóképpen, amíg a vádak be nem igazolódnak, nehéz lenne megfosztani  brit állampolgárságuktól az iszlám szélsőségesnek tartott személyeket, egyszersmind a nemzetközi törvényeket is betartani. Ugyanennyire bonyolult azt is megakadályozni puszta gyanú alapján, hogy egy brit állampolgár Szíriába vagy Irakba utazzon, ha éppenséggel oda akar menni.

 

Steven Sotloff targikus halála minden esetre aktuálissá teszi, hogy a csütörtöki NATO csúcstalálkozón az ISIS-szel szembeni stratégiákkal is kiemelten foglakozzanak.

 

Míg a HAMAS, a másik terrorista szervezet legközvetlenebbül Izraelt fenyegeti, az ISIS már a szomszédban kopogtat. Az osztrák hatóságok néhány napja kilenc menekültstátussal rendelkező, valószínűleg dzsihádista férfit vettek őrizetbe. További részletekről egyelőre nem adtak felvilágosítást, de tudnivaló, hogy  Ausztriából csaknem százan szöktek a Távol-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter egyszersmind óva intett attól, hogy egy kalap alá vegyék a szélsőségesek által feldúlt hazájukból érkező, beilleszkedni, dolgozni akaró menekülteket a dzsihádistákkal.

 

Kiss Kati

 

 

 

További híreink
I. Konnektor Fesztivál - Kapcsolódjunk össze!
Kétnapos összművészeti, családi fesztiválnak ad otthont május végén a Pécsi Harmadik Színház.
2022-05-25 02:02:30, Hírek, Színes Bővebben
Két nap Vasarely jegyében
A Pécsi Nemzeti Színház a Pécsen született festő és szobrász, Victor Vasarely előtt két napos programsorozattal tiszteleg május 27-én és 28-án.
2022-05-24 20:19:59, Hírek, Színes Bővebben
Nyilatkozott a fideszes polgármester, aki egy 60 évvel fiatalabb lányt vett feleségül
Szabó András Kunhegyes 78 éves fideszes polgármestere feleségül vett egy nála 60 évvel fiatalabb lányt szombaton. A 18 éves lány egy négyéves kisfiú édesanyja. A polgárme...
2022-05-24 15:11:58, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Berki Krisztián egyik budapesti lakásához rendőrök és mentők érkeztek, mivel ordibálások hallatszottak ki onna...
Bővebben >>