Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Angelika napja van.
Bősz Anett, a Liberális párt elnöke most éppen a DK-ba igazol
2019-12-09 19:04:00
Bősz Anett, a Liberális párt elnöke most éppen a DK-ba igazol

Bősz Anett, a Liberális párt elnöke most éppen a DK-ba igazol

Vadai Ágnes azt mondta, hogy az EP-választáson a DK minden várakozást felülmúlóan szerepelt, az önkormányzati választáson pedig az ellenzéki összefogással sok helyen sikerült legyőzni a Fideszt; ezt követően a DK elkezdett az építkezésre koncentrálni.

 

Bősz Anett nem csak azért csatlakozik a DK-hoz, mert az általa képviselt gondolkodásmód megfelel a Demokratikus Koalíciónak, hanem azért is, mert a párt nevében a koalíció nem pusztán egy kifejezés: náluk sokféle demokratikus eszmeirány megfér – jelentette ki.

 

Hozzátette: csatlakozásakor garanciákat kapott arra, hogy a liberális értékek képviselete erősebb lehet a parlamenten belül.

 

Mint ismert, a tavaly tavaszi választások után a parlamentbe jutott politikus egy hónap elteltével kilépett a Párbeszéd frakciójából és a független frakcióhoz csatlakozott. Lépését akkor azzal indokolta, hogy a választást követő hetekben azt tapasztalta, partnereik nem teljesítik az együttműködésre vonatkozó, szóban, illetve írásban vállalt kötelezettségeiket.

További híreink
Változatlanul mocskosak a villamosmegállók peronjai
Talán még mindig ott kerülgetnék az utasok a villamosok járdaszigetén a két-három hetes szennyeződéseket, ha nem szólunk telefonon a Budapesti Közlekedési Vállalatnak.
2020-01-26 13:23:02, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Karácsony Gergely évtizede halott színházat újíttat fel
A Városháza Gerlóczy utcai épületszárnyában kap helyet a Budapest Galéria, és az idén elkezdődik a Merlin Színház korábbi, az utcában álló épületének felújítása – jelente...
2020-01-26 13:22:57, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Dél-Afrikával egy szinten Magyarország korrupciós besorolása
Magyarország újabb 6 helyett rontott a vizsgált országok korrupciós rangsorában a Transparency International 2019-re vonatkozó eredményei szerint – derül ki az intézet év...
2020-01-23 19:44:55, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyarország újabb 6 helyett rontott a vizsgált országok korrupciós rangsorában a Transparency International 2...
Bővebben >>