Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ágnes napja van.
Évekkel ezelőtt kettő helyett ötmilliós fizetést kapott a postaigazgató - Karácsony embere szétosztja pluszjövedelmét
2020-01-12 10:39:21
Évekkel ezelőtt kettő helyett ötmilliós fizetést kapott a postaigazgató - Karácsony embere szétosztja pluszjövedelmét

Évekkel ezelőtt kettő helyett ötmilliós fizetést kapott a postaigazgató - Karácsony embere szétosztja pluszjövedelmét

2016 anuárjától milliókkal emelték néhány állami cég vezetőjének bérplafonját, így most már 5 milliós alapbért kaphatnak többek között a Magyar Villamos Művek (MVM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV vezetői is.

 

Így kaphatott bruttó ötmillió forintot havonta Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója is. Bár a Magyar Posta dolgozói is kaptak fizetésemelést, de 150 százalék helyett nekik a fizetésük nagyságától függően csak egy és négy százalék közötti emelés jutott. Ez azt jelenti, hogy például egy 110 ezer nettós fizetés után négyezer forintos fizetésemelés járt. A bérminimum is emelkedett, idéntől ez bruttó 128 ezer forint a posta dolgozóinak.

 

A Miniszterelnökség az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy azért emelték a posta vezetőjének bérét, mert "a cég sikeresen és nyereségesen működik az új vezetéssel, és nemcsak a vezetők fizetése emelkedett, de a Magyar Posta a munkavállalók bérszintjét is a hasonló területeken működő piaci cégekéhez közelíti" - történt mindez 2016-ban.

 

Ezzel szemben nem veszi fel a tiszteletdíját a tavaly év végén a Főtáv Zrt. élére, valamint a FKF Zrt. felügyelőbizottsági elnökének is kinevezett Mártha Imre - a Blikk úgy tudja, hogy az utóbbiért járó tiszteletdíját az FKF dolgozói közt osztja el.

 

Márthát a felügyelőbizottsági elnöki pozícióért havi bruttó 322 ezer forint illeti meg. Az üzemi tanács azonban minden hónapban kiválaszt öt fő „hónap dolgozóját” a fizikai állományból, a pénzt közöttük osztják el, fejenként bruttó 64 400 forint jut nekik.

 

 

 

Utoljára frissítve: 2020-01-12 17:48:05

További híreink
Meghitt és tapasztalt mentora segíti Rácz Zsófiát
A közösségi oldaláról kiderült, kinek köszönhető a 22 éves Rácz Zsófia hirtelen magasra ívelő pályája.
2020-01-20 17:21:57, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Ha nem akarod, hogy zaklasson a BKK, ne add meg az email címed...!
A BBK email-es emlékeztető-rendszert indít a pótdíjazott ügyfeleinek. Bár az email cím megadása egyelőre önkéntes, aki nem akarja, hogy zavargassa a közlekedési társaság ...
2020-01-20 17:21:55, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Bekattant Bessenyei Ferenc özvegye – megtiltja az emlékdíj névhasználatát
Nem adhat át többé Bessenyei Ferencről elnevezett díjat Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester – olvasható a vasarhelyihirek.hu oldalán.
2020-01-20 17:21:53, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ismét Made in Pécs fesztivál Pécsett, immár ötödik alkalommal 130 helyi zenekarral.
Bővebben >>