Hová lett Szörényi? |
![]() ![]() |
2013-08-31 11:35:58 |
Az István, a király fővárosi premierjét tartották meg Budapesten, a Papp László Sportarénában. A darab végén azonban csak Bródy János jelent meg a színpadon.
Az Alföldi Róbert rendezésében bemutatott István, a királyt számos botrány övezte. A pénteki Aréna előadás két tüntetés is kísérte, a szélsőjobboldalé, illetve a Tolerancia csoport antifasiszta tüntetése.
Az index információi szerint a darab végén az előadás két színésznője a nézőtérre ment, hogy színpadra hívja a darab két szerzőjét, Szörényi Leventét és Bródy Jánost. Bródyt meg is találták, föl is ment, Szörényi azonban nem volt sehol.
Az, hogy Szörényi nem ment fel a színpadra, több okból meglepő – egyrészről egy bemutató végén ez megszokott gesztus. Másrészt ennek a kiállásnak – éppen az Alföldit ért támadások miatt – jelentőségteljes szerepe lett volna, hiszen Szörényi Levente a korábbiakban már kiállt a rendező koncepciója mellett, sőt a szerzőt legutóbb Bayer Zsolt is kiosztotta, amiért elfogadta Alföldi elképzelését.
-naan- Utoljára frissítve: 2013-08-31 11:37:04 |
