Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Emőke napja van.
Kövér valamiért nagyon hajt Demeter Mártára – visszavonatná a tagságát is
2019-01-06 12:25:11
Kövér valamiért nagyon hajt Demeter Mártára – visszavonatná a tagságát is

Kövér valamiért nagyon hajt Demeter Mártára – visszavonatná a tagságát is

Egyben felkérte Keresztes László Lóránt frakcióvezetőt, hogy jelöljön a frakcióból új tagot, hogy az LMP közgyűlésbeli képviselete a jövőben is megvalósulhasson – írta a Magyar Idők.

 

A kormánypárti lap emlékeztet arra, hogy az LMP társelnöke egy iratbetekintésre hivatkozva azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével utaztatta, ám kiderült, hogy összekeverte a miniszterelnök lányát a Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával.

 

A történtek után Kövér László házelnök az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál kezdeményezte az LMP-s politikus nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, a Fidesz képviselőcsoportja pedig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, amely megállapította, hogy az ellenzéki politikus nem nyilvános „minőségű” adatokat hozott nyilvánosságra.

 

A Központi Nyomozó Főügyészség visszaélés gyanújával rendelte el a nyomozást Demeter Márta ügyében, aki ellen többen is feljelentést tettek.

További híreink
Sűrűsödnek a felhők a Fidesz felett: Komlón is egy emberként indul az ellenzék
A Komló Összeköt nevű új egyesület független polgármesterjelöltje, Ferenczy Tamás cégvezető mögé már hét társadalmi szervezet, pártok és civil szervezetek is felsorakoztak.
2019-03-23 11:51:21, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Nézőpontos médiastróman kerül az áruló fideszes médiastróman helyére
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, elemző lett a kormánypárti, több mint 400 orgánumot összefogó médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány ...
2019-03-23 11:51:20, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Áder mint Leonyid Iljics Brezsnyev
Szerdán Pécsett a Leőwey Gimnáziumban járt Áder János köztársasági elnök, hogy egy rendhagyó tanórán a klímaváltozás, a fenntartható fejlődés témakörében adjon elő a diák...
2019-03-23 11:51:18, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyar Színházi Társaság döbbenetének adott hangot mai nyílt levelében az idén kitüntetett „kollégák” értelm...
Bővebben >>