Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Csongor napja van.
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
2024-02-26 12:34:43
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót

Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót

Hollik István közölte: a bíróság kimondta, hogy Varju László testi sértést és garázdaságot követett el, valamint a választás rendje elleni bűncselekményben is bűnösnek találták. Megjegyezte, ez ismerős a magyar baloldallal kapcsolatban.

 

Mint az MTI közlése szerint fogalmazott: Gyurcsány Ferenc 2006-ban az őszödi beszédben bevallotta, hogy csalással nyerte meg az országgyűlési választást, majd, hogy a hatalmat megtarthassa, erőszakot alkalmazott békés tüntetőkkel szemben október 23-án. Most, 18 évvel később a bíróság mondta ki, hogy Varju László csalással nyert az 2018-as országgyűlési választáson, és erőszakot alkalmazott. "Persze azért, hogy a főnöke visszaszerezhesse a hatalmat" – jelentette ki Hollik István.

 

Véleménye szerint 18 év alatt a baloldalon nem változott semmi, „a hatalom megszerzéséért vagy megtartásáért továbbra is bármire képesek, hazugságra, erőszakra, vagy ha kell, csalásra is". Ezt viszont a Fidesz nem hajlandó elfogadni, ezért azt követelik, hogy Varju László távozzon a közéletből – jelezte a kormánypárti politikus, azt szorgalmazva, Varju Lászlóhoz csatlakozzon a momentumos Fekete-Győr András is, akit szintén elítélt a bíróság nemrég.

 

A történtek előzménye, hogy garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt a másodfokú bíróság is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön Varju Lászlót, a DK országgyűlési képviselőjét. Az első két pontban az MTVA-székházban történt 2018-as dulakodás miatt emeltek vádat ellene, a harmadik pont szerint Varju a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy független képviselőjelöltet Újpesten, hogy lépjen vissza.

 

 

További híreink
Megújul a gótikus templomrom környezete Komlón
Komló önkormányzata 10 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert „A 13-15. századi országosan védett gótikus templomrom környezetének fejleszté...
2026-04-16 02:25:42, Hírek, Színes Bővebben
Csúcstechnológiás, világszínvonalú központot avattak Pécsett
Világszínvonalú központot avattak Pécsett, amit egy csúcstechnológiás, gyémántszerszámos ultraprecíziós megmunkálógép beszerzése tett lehetővé.
2026-04-15 22:08:24, Hírek, Színes Bővebben
A falánkságuk okozta a vesztüket
Nem voltak elegendők a milliárdok, a tízmilliárdok. Százmilliárdokat, ezermilliárdokat loptak – Pottyondy Edina FB-jegyzete.
2026-04-14 15:11:18, Hírek, Színes Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, - a Kossuth-díjról döntő bizottság tagja - úgy gondolta, hogy itt az ideje ...
Bővebben >>