Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Valter napja van.
Meghalt egy férfi a TEK intézkedése közben
2020-06-17 20:22:43
Meghalt egy férfi a TEK intézkedése közben

Meghalt egy férfi a TEK intézkedése közben

A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály eljárásában a gyanúsított elfogását a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége szerda reggel 6 órakor kezdte meg. A TEK felkérésére azért került sor, mert okkal volt feltételezhető, hogy a férfi lőfegyverrel rendelkezik.

 

A gyanúsított az intézkedés közben eszméletét vesztette. A TEK műveleti egységének helyszínen tartózkodó mentőtisztje azonnal megkezdte ellátását, majd újraélesztését. A gyors és szakszerű orvosi beavatkozás ellenére a férfi életét vesztette.

 

A nyomozó főügyészég ügyésze a rendőrség értesítése alapján megjelent a rendkívüli haláleset kivizsgálása miatt folytatott közigazgatási eljárás keretében megtartott szemlén és személyesen vizsgálódott az ügyben.

 

Az eljárás eddigi adatai alapján az ügyészség azt állapította meg, hogy a halál oka egyértelmű, az ügyben rendőri mulasztás nem történt.

 

A rendelkezésre álló információk szerint nem merült fel olyan tény vagy körülmény, amely az ügyészségi eljárás megindítását indokolná - közölte az ügyészség.

 

(kép: illusztráció)

További híreink
Akit puskatussal agyonvernek, ne írja meg a világirodalom történetét
Mondják, hogy valamikor a Scsokinói járás első titkára tartott egy előadást, amelyen azt ecsetelte, hogy a Szovjetunió csodás kulturális fejlődésére mi sem jellemzőbb, ...
2020-07-11 17:55:30, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Négyszeres áron adhatja a tűzifát az Agrárminisztérium – egy volt államtitkára intézi
A programot lebonyolító Országos Erdészeti Egyesület 40 millió forintot kap mindezért: az egyesület elnöke, Zambó Péter korábban az Agrárminisztérium erdőkért és földügye...
2020-07-11 17:55:28, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Valakiknek bejött a Puskás Aréna: 720 millió a szimpla fenntartása egy évben
A végleges ára 190 milliárd forint volt és a fenntartása sem egy kis összeg. Mint a G7 beszámolt róla, a komplexumot kezelő Nemzeti Sportközpontok a különböző feladatokra...
2020-07-11 17:55:26, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A MobilON kölcsön mellé kiegészítésként igényelhető Instant szolgáltatással nemcsak kényelmesebb, hanem gyorsa...
Bővebben >>