Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ambrus napja van.
Megoldódni látszik a budapesti kínai rendőrőrs rejtélye
2022-11-06 09:54:15
Megoldódni látszik a budapesti kínai rendőrőrs rejtélye

Megoldódni látszik a budapesti kínai rendőrőrs rejtélye

Korábban a Belügy és a Külügy minisztérium azt válaszolta a politikusnak,, hogy nincs tudomásuk kínai rendőrőrsről, Tompos Márton közösségi oldalán azonban lerántja a leplet a kínai-magyar rendőrségi összekötő tisztről, akiről állítólag nem tudott a külügy.

 

“Egy bizonyos Wang Deqing két titulussal is szerepel a kínai médiában: Magyar-Kínai Rendőri Egyesület ügyvezető elnöke, illetve Magyar-Kínai Rendőrségi Összekötő tiszt a magyar Belügyminisztériumnál” – írta a bejegyzésében Tompos Márton

 

Tompos felhívta a figyelmet arra is, hogy a Belügy elfelejtette megemlíteni, hogy van náluk egy ilyen összekötő tiszt. Még úgy is, hogy a nagymester életrajza szerint 2018-ban és 2016-ban is ők maguk tüntették ki. Plusz 2014-ben a Külügy, 2007-ben pedig a Gyurcsány-féle Igazságügy. Sőt, összesen 7 magyarországi kitüntetést kapott 2003 és 2018 között.

 

K. Z I.

 

További híreink
Csák miniszter cenzúrázná a mobiltelefon használatát az iskolákban
A kulturális és innovációs miniszter szerint egy iskolai telefonhasználatra vonatkozó tervezeten dolgoznak.
2023-12-05 17:49:08, Hírek, Aktuális2 Bővebben
865 millióból reklámozza a katonaságot az Elk*rtuk producere
A védett létesítmény munkacímmel készít hatrészes sorozatot Kálomista Gábor produkciós cége.
2023-11-28 17:05:00, Hírek, Aktuális2 Bővebben
A DK közös ellenzéki listát állítana a fővárosban
A DK szerint valójában a Fidesz akarja megváltoztatni az önkormányzati választás szabályait (fél évvel a választás előtt), a Mi Hazánk a kormánypárt strómanja ebben az üg...
2023-11-28 17:04:58, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Kívül-belül megújult Pécsen a Régészeti Múzeum, ami a jövőben már nemcsak kiállítótér, hanem látogatóközpont s...
Bővebben >>