Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Judit napja van.
Nagy Feró már a látszatra sem ad – épp’ hogy cipőt nem pucol Rétvárinak
2018-12-05 07:37:08
Nagy Feró már a látszatra sem ad – épp’ hogy cipőt nem pucol Rétvárinak

Nagy Feró már a látszatra sem ad – épp’ hogy cipőt nem pucol Rétvárinak

A két ismert kormányzenész, Bogányi Gergely zongoraművész és a Beatrice frontembere, Nagy Feró pedig valamiért úgy érezte, hogy a politikus mellé kell szegődnie, hogy népszerűsítse az új nemzeti konzultációt.

 

Az erről készült fotó tanúsága szerint elmélyülten tanulmányozták a kérdőívet, rajta a nem magyar, hanem minden valószínűség szerint orosz családról készült felvétellel, Bogányi pedig az állami hírügynökségnek azt mondta. a nemzeti konzultáció kitöltése nem ideológiai, kérdés, hanem „a józan ész” kérdése.

 

Nagy a maga részéről ezt azzal egészítette ki, hogy az Orbán-kormánynak hála az elmúlt években „valamicske kis esélyünk” nyílt, hogy a kezünkbe vegyük a sorsunk irányítását, azt a pénzt pedig, amelyet migránsokra költ Magyarország, inkább magunkra, a gyermekeinkre költhetnénk – idézi a 168ora.hu.

 

Rétvári mindezt azzal nyugtázta, hogy mindenkinek fontos a részvétel a családok védelméről szóló nemzeti konzultáción.

További híreink
De most őszintén: Mi lett volna, ha betörnek az Országházba a tüntetők...?
Amikor az volt a cél, hogy ne érezze már magát annyira nyeregben ez az Orbán, akkor az a jó, ha jön tizenöt-húsz begőzölt ember és alátol egy egész ménest? – Lévai Mira J...
2018-12-09 18:00:05, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Polt politikamentesen dolgozik, tuti – ő mondta
A Legfőbb Ügyészség elmúlt évről szóló beszámolója kapcsán elmondta: a szervezet tavaly is törvényesen és eredményesen dolgozott.
2018-12-09 17:30:43, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Príma közönségdíjas lett a kormány üldözte civilek közül L. Ritók Nóra
Tíz kategóriában 16. alkalommal vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott p...
2018-12-09 17:00:40, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Átépült Szeged egyik forgalmas kereszteződése a Novotel Hotelnél. A felújítás után esztétikusabb, biztonságosa...
Bővebben >>