Fizettem a pénztárnál, és már indultam ki a boltból, amikor a következő dolog történt.

80 év körüli, kedves arcú nénike sorra kerül, potyognak a könnyei, szerintem harmadszorra állt sorba... Szorongatja a kis kosarát és a számlát, amit nem tudott kifizetni. Ekkor a pénztáros hölgy is keserves sírásba tört ki és elcsukló hangon mondja: Tessék elhinni, hogy nem adhatom oda, bármennyire is szeretném, nagyon sok hiányzik, több mint a fele...

Na, itt megállt az idő...! A sorban következő munkásforma srác is lesokkolva, tehetetlenül állt, a nénike csak sírt, sírt..

Ekkor egy középkorú férfi odament és megkérdezte, mennyi a számla.. Egy másik középkorú hölgy is felajánlotta, hogy beszáll a kifizetésbe. A nénike csak sírt és hajtogatta, hogy ő ezt most nem tudja megadni !A férfi egyedül kifizette a 3500 Ft-os számlát és egy pillanat múlva már ott sem volt...

Ennek a férfinek – ránézésre - ez az összeg kb. egy órai fizetés lehetett, a kasszás hölgynek talán egy félnapi, a nénikének az egész világ...

Függöny fel, mehet tovább a Nagy Magyar Valóság. Ez az írás nem politikai fennhangú, hanem tettekről és sorsokról szólna.

Z.

(kép: illusztráció)