Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Ferenc napja van.
Tízezres tömeg tüntetett Budapesten október 23-án az SZFE mellett, a kormány ellen
2020-10-24 18:01:43
Tízezres tömeg tüntetett Budapesten október 23-án az SZFE mellett, a kormány ellen

Tízezres tömeg tüntetett Budapesten október 23-án az SZFE mellett, a kormány ellen

A Szabadság hídon átvonuló menet eleje negyed hatra érte el az Erzsébet híd pesti lábát, de a vége még mindig a Gellért térnél volt. A szervezők realizálták, hogy a tömeg nem fog elférni a Március 15-e téren, ezért sokan egyből továbbhaladtak az Urániához, ahol koncertekkel és beszédekkel folytatódott a program.

 

Menet közben a téren rengetegen fáklyát gyújtottak, és azzal haladtak tovább. A tüntetők olykor kórusban énekelni kezdtek, felcsendült az Ég a város, a Ha én rózsa volnék és a Kicsi vagyok én is, gyakran zúgott a  szabad ország, szabad egyetem rigmus is.

 

A szervezők terve az volt, hogy a Március 15-e térről a tiszteletadás jegyében némán vonulnak az Urániáig, ez azonban nem egészen így alakult, sokan tapsoltak menet közben.

 

A tömeg egy része már megérkezett, a műsorral azonban várni kellett, mert a menet vége még csak az Erzsébet hídnál járt. Az újabb és újabb érkezőket tapssal köszöntötték, az egyetem ablakaiból SZFE-sek integettek. Negyed hétkor elkezdődött az első koncert, a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara a Hevesi teremből játszotta Beethoven Egmont Nyitányát, ezt streamelték a tömegnek, amelynek vége az Astoriáig ért. Az előadás végén a zenészek kiálltak az ablakba, hatalmas ováció fogadta őket.

 

(forrás: 24.hu)

 

További híreink
A Momentum kiállt közös ellenzéki lista állítása mellett
A Momentum vasárnapi küldöttgyűlésén felhatalmazta a párt elnökségét, hogy a 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártokkal közös listát állítson - áll a párt...
2020-12-02 19:44:54, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Demszky a Szájer-botrányról
Mint tegnap nyilvánosságra került, Szájer József Fidesz-alapító és lemondott uniós képviselő egy hétvégi brüsszeli melegpároknak rendezett házibulin történt rendőrségi ra...
2020-12-02 19:44:47, Hírek, Aktuális3 Bővebben
Váratlanul lemondott uniós képviselőségéről az ősfideszes Szájer József
Szájer december 31-ével mondott le európai parlamenti mandátumáról, döntéséről vasárnap tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét.
2020-11-29 19:51:27, Hírek, Aktuális3 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A téli időszak sajnos nem kedvez nekünk a kerti tevékenység elvégzéséhez, s ez sokakat némi lustálkodásra kész...
Bővebben >>