Ez a kislány már Magyarországon sem jelent senki számára veszélyt, neki már nem számít az épülő kerítés, így az sem, hogy lesznek-e rajta pengék, hogy azok szerb vagy magyar oldal felé néznek. Nem fog kilométereket, napokat, heteket gyalogolni, nem fog rácsodálkozni többé az emberi brutalitásra és közönyre. Ártéri erdőben nem fog bujkálni a Tisza mellett a szerb határrendészet elől, és nem lesz szemtanúja, ahogy szülei fizetnek embercsempészeknek és mindazoknak, akik nyerészkedni akarnak a menekültáradatból. Nem fog vízért, ételért sírni, felbukkanni családostul magyar oldalon, nem vesznek tőle újlenyomatot és nem viszik ki a szegedi vasútállomásra. Nem kap a MigSzol aktivistáitól buborékfújót, és nem fog önfeledten nevetve kergetni buborékot! Ez a szír kislány már nem fogja, a vonatablakához szorítani az arcát és nem fogja meglátni a Nyugati pályaudvart. Az ő arcába senki nem fogja beleüvölteni, hogy „takarodj!”, neki már nem kell rémülten szorítania a szülei kezét, megrémülve a fehér – magyar fajtól, akik szerint ő elveszi a munkát, a levegőt, a jövőt a magyarok elől!

A szír kislány befejezte földi pályafutását, egy golyó a mellkasba, elől egy kis vérfolt, semmi több. Egy álommal kevesebb, pedig két napja még ő is a hosszú ramadáni böjt utáni háromnapos ünnep (Eid'ullfitri) első napjára készült. Szíriai hagyományok szerint a szülei ünneplőbe öltöztették, elindultak vele és testvéreivel egy látogatásra a nagycsalád körében. Talán már ő is kapott volna aprópénzt a nagyoktól, akiket meglátogattak és azt kint, a játszótereken, vurstlira, óriáskerékre és egyéb játékokra meg különböző finomságokra költötte volna, ha nem lenne háború.  Biztos, hogy boldog akart lenni ő is, és biztos nevetett is volna, hiszen ő nem tudta, hogy az utóbbi években már nem olyan az Eid'ullfitri ünnepe, mint régen, amikor még nem voltak harcok. Hiába, hogy ünnep, hiába, hogy gyerek, a terroristák nincsenek tekintettel a vallási ünnepre és nem kímélnek meg senkit.

A képen látható, kislányt Damaszkusz külterületén, a Gútában lőtték le, csak gyerek szeretett volna lenni. A szüleinek és testvéreinek ez az ünnep többé nem hozhat örömöt, és a családi látogatások ezen túl minden évben a kislány sírjának a látogatásával fognak kezdődni.

A történetet egy szír barátomtól kaptam a fotóval együtt. Annyit kérek kedves olvasó, hogy  döntsd el, befogadnád, adnál neki enni, inni? Mert ő is lehetne azok között, akik ellen kerítéssel, propagandával harcolnak egyre többen. Nagyon sok élő kislány és kisfiú tart ezekben a percekben is Magyarország felé, mert élni szeretnének.

Mindenki eldöntheti, hogy kik a valódi ellenségek!

Lang Alex /az eredeti kép helyett illusztrációt közlünk/