Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma László napja van.
Ügyészség elé idéznék Varga Judit igazságügyi minisztert
2022-06-24 21:13:56
Ügyészség elé idéznék Varga Judit igazságügyi minisztert

Ügyészség elé idéznék Varga Judit igazságügyi minisztert

Papp Gábor a 24.hu-nak megerősítette, másfél héttel ezelőtt indítványozta Varga Judit kihallgatását. Szerinte erre azért van szükség, mert a korrupcióval meggyanúsított védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amikre szerinte kizárólag Varga tudna válaszolni. Például arra, hogy az Igazságügyi Minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó intézményekben kit miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjáról.

 

Papp azt is elmondta, egyelőre nem kapott értesítést az ügyészségtől, hogy indítványának megfelelően kihallgatják-e a minisztert. Ez azért is érdekes, mert a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával meggyanúsított Völner Pál ügyét eddig a kormány úgy kezelte, hogy az a hatóságokra tartozik.

 

 A Völner Pál ügyvédje által említett kérdések – amelyekben Varga Judit tanúvallomására számítanak – azért figyelemre méltók, mert az ügyészség szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt adott az államtitkárnak azért, hogy Völner a végrehajtásról szóló törvényben meghatározott törvényes jogait a kar elnöke érdekeinek megfelelően gyakorolja. Méghozzá úgy, hogy államtitkárként és miniszterhelyettesként pozícióját és tekintélyét az minisztériumban dolgozó hivatalos személyeknél felhasználva elérje, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke informálisan támogatott. Feltehetően ezeknek a kinevezéseknek a hátteréről kérdeznék tanúként Varga Juditot.

 

További híreink
Jóléti vízfelületként bevezették a Balatont a jegybank balatonakarattyai konferenciaközpontjához
A Matolcsy vezette MNB konferenciasközpontja kapott egy kis privát Balatont az ex-Matolcsyné vezette településen.
2022-08-07 13:25:31, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Mint minden diktátornak, így Orbánnak sem csak a hatalom elvesztésétől kell rettegnie
Az elmúlt 20 évben minden alkalommal felbosszantott, amikor valaki nyilvánosan vagy társasági beszélgetés során Orbán Viktort őrültnek, bolondnak, elmebetegnek titulálta ...
2022-08-03 20:04:24, Hírek, Aktuális2 Bővebben
Miért is alibiznek az ellenzéki pártok
Fenyegető Facebook-posztokban nincs hiány, de az ellenzék mintha nem akarná meglovagolni azt a társadalmi sokkot, amelyet a rezsiköltségek radikális kormányzati emelése o...
2022-07-30 14:05:01, Hírek, Aktuális2 Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és a többi, Orbán Viktor által kitartott oligarcha nem becsületesen szerezte a...
Bővebben >>