2015-03-14 10:23:37

Egy közmunkás blogger ünnepi megemlékezése.

Részegen forr a dalom, mert ha én most (pénz) költő lehetnék, egy falusi csehóba üldögélnék, előttem nagyfröccs gyöngyöződne s a kocsmáros lány így köszönne: öreg már itt sincs ám hitel, hogy az ördög vinné el. Menjen inkább a rendszer által ásott árkot tisztítani, nem kell magának most is az ünnepbe piszkítani.

Annyit ivott már ingyen itt, nem adok többet az istenit és ne játssza itt a hazafit, nem Pilvax ez csak egy romkrimó s hőbörögni már itt nem való, fogja hát azt a lap topot s menjen dolgára, hogy szokott.

És ne agitáljon itt nekünk, van már annál több eszünk, semmint elhiggyük magának, hogy jobb lesz ennek a hazának, ha balsorsban maradunk. Ne gyártson nekünk költeményt, adja fel inkább a reményt, hogy még egy fröccsöt kaphat itt.

Ha pedig abban a szép új világban hitt, gyorsan szedje cókmókjait, ne járassa a bolondját velünk, mert mindezért az írásért, majd elszámolással tartozik, ha jönnek a kopasz önkéntesek és társaik.

Azért még forralt bort kapok, de attól is jól bekapok, ülünk és dumálunk, kezünk-lábunk megpihen, csak a szánk jár íziben. Az ország meg felesel, mindegy csak politikus és párt ne legyen, rozsdamaróban áztatja lábát a tett, sarokban térdelnek kukoricán az ifjúi tüzes gondolatok, cselekvés helyett.

A fecsegő nép populista árus kezében, dermedt forradalmi mozdulatokkal, szmog riadóban fuldoklik az ének, az öreg hősök kitüntetéseikkel indulókat fújnak, s közben heherésznek, míg a jobbkezek meg pávatáncosok a félázsiai turulokkal kacsintva összenéznek.

Tétlenség feneketlen kútja nyeli mind a feszült várakozást, halljátok itt a falusi csehóban ti is, a szabadságolt szabadságharcos, pénzköltő, közmunkás blogger álruhás dalát. Magába roskadt tekintetében kihunyt hexameterekkel, rím temetőjének kriptájában elhalt verseivel, minden forradalmi időknek.

Meg a gondolatoknak. Így forrt a bor s így mondhattam el, hogy nekem most forr a dalom, mert itt van a nyakunkon az ünnepelt forradalom, meg a csókos huszárok, alájuk tett lovainkkal fülkeforradalmár magyarkák, köröttük toborzott tapsolókkal.

És ki tudja azt, hogy mi lesz majd holnap, meg holnapután? Ha megkérdezik majd az unokák, hogy ti normálisak voltatok, amikor zálogba adtátok a holnapot? Mit feleltek majd nekik, ha majd ők is balról figyelik a jobbról előzőket itt.

Akik előidézték a tragikus, balesetveszélyes helyzetet, mint mindig történelmünk során, ha sorscsapás vágott sebet a hazán. De vannak itt ezeknek segítő, tartózkodó szemérmesek, a pártosságtól ódzkodó langyos negédesek, kik pár évvel ezelőtt még nem merték kimondani azt, mire ma vérmesek és képesek.

Minden sorom makáma is lehetne, ha nem lennének ünnepi, forradalmi napok, a sok baromi adok-kapok, meg a helyzet itt, hol véleményért is karakterölnek, kell ez a hatökörnek, mindez most kaparja torkom és kokárdás sorsom rég kihunyt lelkesedésembe fojtom.

Világgá kiáltom: forr a dalom forradalom, most már végleg elhagyom, a vak vezet világtalant. A laptopot meg eldobom, legyen ez egy ilyen napom, kimondom, hogy ez az ünnep nem más, mint a cirkuszban vonagló sokadalom.