2015-02-22 09:30:58

Egy pávatáncos villásnyelvű álomba fúlt sárgaházi panaszai, a pirospont pöttyös popsival megáldott félázsiai ápoltak körében, a maga sorsáról.

Ez most megint egy makutyi karakutty. Amúgy, higgyétek el, idebent minden rendben van. Senki nem ment el hazulról, én sem mentem Grazba, megvan az összes kerék. Minden százas. Piripócstól - Kukutyimig. Dehogy vagyok én rabja magamnak. Egész jól kijövök velem. Ez az én belső világom. Kivetítem nektek, hogy ti is lássatok végre belőle valamit. Már, hogy is képzelném azt, amit képzelek, hogy mindez csak ezért történt, hogy ne kerüljek ide, ahol most vagyok. Na, látjátok, nem is olyan bonyolult a helyzetem.

Ez pedig itt már az új hitem! A nagy magyar nemzeti illiberalizmus, én találtam ki, én szabadalmaztattam. A terjesztés joga is az enyém. Örökre és még azon túl is, mindörökké! Tehát én ebben hiszek. Meg is érintek mindenkit vele, aki magyar. Fogtátok? Ne higgyetek másban. Humorra fel! Oltsátok be magatokat iróniával. Ne higgyetek senkinek. Nekem se! Röhögjetek ki bátran mindent és mindenkit. Engem is. Csak a mosdatlan szájúakat ne engedjétek közel. Ez a falka is lassan abbahagyja az ugatást. Látjátok, ennyi kellet csak, hogy egy nimbusz megdőljön! Ne azt figyeljétek, amit mondok, hanem azt, amit teszek. Nem elmenni, menekülni kell innen, hanem eléjük állni. Igyekezzetek! Már nyakunkon a jobbik eset.

Jó, nem bánom, nem nyargalok előre annyira. Még, hogy lovas nemzet vagyunk. Tiltakozom! Én meg a lovas, főleg, ha zoli! Na, még csak az kéne! Gyalogos voltam világéletemben. Most meg bezártak ide a sárga házba, ahol a b közepesek állnak őrt. Mint egykori Fidesz alapító mondom néktek, és mint ellensége nemes cselekedeteknek s barátja a túrós csuszának, hogy nincs sok időnk rendet rakni itt, ebben a hazai zűrzavarban. Az ige hirdetése nem elég. Megszokott szellemszellentéseinkel sem megyünk itt már semmire. Valami több kell ide, hogy fogyjon az illiberális, ortodox áru, a romlott, messzire bűzlő, simicskás, olajos halszagú. Látom, most már mindenáron Elnöknek kell lennem!

Gyertek kedveseim, csücsüljetek le ide, mellém. Hallgassátok az Urat: ""Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberekben bízik, és testi erõre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve..." (Jer. 17,5) "...De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az ÚR a bizodalma" (Jer. 17,7). Keresztény illiberalizmusunk segíts meg minket!

A mai panasznapnak vége. Szálljatok magatokba, menjetek aludni. Doki! Maga is, sipirc csicsikálni! Addig lesz legalább itt egy kis nyugalom! Az este is nehezen aludtam el. Talán a mindennapi stressz miatt, vagy ki tudja. Lehet, hogy csupán a gyomromat terhelte túl az esti vacsora. Nagy folyók vize sodort valahova. Messze, ahol partot értem, lézerrel volt az égre vetítve: Democsokrácia. Arany Jánostól való, mint a Lacikonyha is, ahol írta "...kalmár, szatócs nép tördeli kezét, "Jesszuszt" kiáltoz s nem leli eszét..." Az álom már csak ilyen, csapongó. Egy koronás király várt, kit mindenki, csak úgy hányaveti módon viktorozott. A csörgősapkás, Brüsszelbe száműzött fülembe súgta, ujját szája elé téve: nem normális- mondta vigyorogva. Az ország sem, tette hozzá futva, szaladva. Amikor visszaért hozzám a kis bolond, a szemembe fújt valami port, amitől zuhanni kezdtem. Szférák zenéje, meg tündérek hada kísért. Sokáig lehettem elvarázsolt állapotban, magamtól igézetten, mélyaltatásban.

Egy ütést éreztem a fejemen, mint egy lórúgás. A csörgősipkás kacagott, fölöttem pedig ott állt habonykirály. A lába, vagy negyvennyolcas lehetett, rajta vasalt bőrbakancs, amolyan vadász, de inkább hóhér típusú. Kétszer rúgott. Az elsőnél leszakadt a homloklebenyem. Ahogy a lenhossékban feküdtem az acélasztalon s elkezdte fűrészelni a koponyámat a toronyőr arcú boncsegéd, már nem fájt úgy, mint előtte. Hajamat, a fejbőrrel együtt arcomra húzta, koponyám tetejét levette, mint egy fedőt. Így a király második rúgására már nem is emlékszem, mert közben felébredtem, s ott voltam magamra maradtan, most már végképp, a zsákutcába torkollott történelem fő utcáján, egyedül!